A múlt század húszas éveiben történt az egyik pozsonyi líceumban. Oktatott ott egy tanár, aki unos-untalan ismételgette szakállas vicceit, s elvárta, hogy a diákok mindig jóízűeket nevessenek rajtuk.
A tanár úr poénja
Mi lesz, ha az emberiség – mint ez az álmatag legény – arra a tudatra ébred, hogy váratlanul eljött a Mester, kezében az élet könyvét tartja, hogy mindenkit felelősségre vonjon? Az e vasárnapi evangélium ezt azzal a kérdéssel konkretizálja, hogy „amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18, 8) Csakhogy Jézust – a tanár úrral ellentétben – a hit nem mint az elméleti tudás halmaza fogja érdekelni. A hit, mit keresni fog, még csak nem is a keresztlevelekről vagy egyéb anyakönyvi bejegyzésekről, sőt egyesületi tagságokról sem szól, hanem a kapcsolatról: Mit jelentek én, Krisztus, a számodra? Mi a szerepem a te életedben? Hol helyeztél el engem abban az értékrendben, melyet magadénak vallasz, s mely szerint tájékozódsz? Jézus kérdése, hogy viszszatérése után talál-e hitet az emberben, valójában azt jelenti, az ő személyét mennyire ismeri, tanításait az életében milyen mértékben érvényesíti az ember.
Máskülönben Jézusnak is voltak olyan tanítványai, akik elaludtak, amikor az a legkevésbé volt alkalmas. És érdekes, nem a számos, isteni igazságot taglaló tanítások alkalmával esett ez meg, hanem éppen akkor, amikor a Tanító imádkozni és virrasztani hívta őket, így építve ki élő személyes kapcsolatot az élő és személyes Teremtővel. Amikor „alva találta őket, így szólt Péterhez: »Simon, alszol? Nem voltál képes egyetlen órát virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.«” (Mk 14, 37–39) A mostani evangélium nemcsak azt kérdezi, hogy a Mester talál-e hitet, arról is szól, miként felkészülni, hogyan megerősíteni azt az említett erőtlenséget, hogy aztán a bennünket kereső Krisztus megleljen: hitben, éberen virrasztva! Mert ugyanaz az evangélium, mely az Emberfiának eljövetelével kapcsolatban teszi fel a kérdést, azokat nevezi igazaknak – vagyis az Őáltala „megtaláltaknak” –, akik „éjjel-nappal hozzá folyamodnak” (Lk 18, 7). A Mester előre nem látható eljövetelére való felkészülés nem egyéb, mint kapcsolattartás: állandó, eleven párbeszédben lenni vele, az ő állandó, eleven jelenlétének tudatában.
Nem tudom, hogyan végződött annak a felébresztett diáknak az esete, azt sem, hogy milyen jegyet kapott a bizonyítványában az adott tárgyból s főleg magatartásból. Minden bizonynyal akkor járt volna el helyesen, ha a tanóra után fölkeresi oktatóját, s megköveti, amiért nem vette kellőképp komolyan. S ha a szóban forgó oktató vérbeli tanár volt, biztos, hogy adott neki lehetőséget az újrakezdéshez, s a következő feleltetéshez kellőképpen felkészülni. Mint ahogyan ezt a lehetőséget szüntelen megadja a legzseniálisabb tanár – Jézus –, ismerve tanítványai aluszékonyságát és esetlenségét. Jézus, a Tanító, aki annyira szeretné, ha eljövetelekor a lehető legjobb jegyet írhatná be mindenkinek – mint belépőt az örök boldogságba.
A szerző római katolikus pap
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.