A szeretet jegyében díszítik fel a "gyűlölet városát"

Dallas |

<p>A szeretet jegyében készített mintegy 30 ezer művészeti alkotással dísztik fel idén ősszel a Texas állambeli Dallast, hogy megemlékezzenek John F. Kennedy elnök meggyilkolásának 50. évfordulójáról, és egyszersmind lemossák Dallasról a &quot;gyűlölet városa&quot; szégyenbélyeget.<br />&nbsp;</p>

A 29 Pieces elnevezésű nonprofit művészeti szervezet önkéntesei a hét végén láttak hozzá a város feldíszítéséhez a Dallas Love Project részeként. A kezdeményezés célja annak bemutatása, hogy Dallas, amelyet az 1963. november 22-ei merénylet óta a "gyűlölet városaként" emlegetnek, nem szolgál rá a negatív címre.
   
A többek közt helyi iskolások, üzletemberek és idősotthonok lakói által készített alkotásokat a következő hetekben helyezik ki a város különböző pontjaira.
   
Mindössze néhány héttel Kennedy meggyilkolása előtt, ultrakonzervatívok egy csoportja zavarta meg Adlai Stevenson amerikai ENSZ-nagykövet beszédét, amelyet a belváros egyik előadótermében tartott. Távozásakor pedig egy nő fejbe dobta a nagykövetet. Három évvel korábban, az 1960-as elnökválasztási kampány során a tiltakozók az alelnökjelölt Lyndon B. Johnsont és feleségét zaklatták a belvárosban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?