A rendszerváltó napok kronológiája – hétről hétre

Tőkés László a somorjai Művelődési Ház előtt szervezett nagygyűlésen

Mi történt ezekben a napokban 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltás idején?

1990. március 31., szombat

  • Pozsonyban tartja alakuló kongresszusát az Együttélés politikai mozgalom. A kongresszus jóváhagyja a mozgalom véglegesített alapszabályzatát és programnyilatkozatát, s megválasztja Központi Ügyvivői Testületét és vezetését; elnökké Duray Miklóst, alelnökké Gyimesi Györgyöt és a csehországi lengyel Stanislaw Gawlikot, főtitkárrá Gyurcsík Ivánt választják.

1990. március 31.–április 1., szombat–vasárnap

  • A Független Magyar Kezdeményezés Tornalján zajló II. országos közgyűlése úgy határoz, hogy az FMK jelöltjei a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom listáján indulnak a parlamenti választáson.

1990. április 5., csütörtök

  • Csemart néven megalakul Pozsonyban a Csemadok OV művészeti ügynöksége. Megbízott igazgatója Gyurcsis Imre.
  • Szlovákiába érkezik Tőkés László református püspök, a romániai forradalom szimbóluma, aki részt vesz az Etika és politika című pozsonyi szimpóziumon, majd ellátogat a Csemadok pozsonyi székházába és Somorjára is.

1990. április 6., péntek

  • A VPN nevében Fedor Gál, az FMK nevében Tóth Károly aláírja a két mozgalom választási szerződését, amely értelmében az FMK jelöltjei a választáson a VPN listáján indulnak, s azon – a magyar kisebbség szlovákiai számarányának megfelelően – 12%-os arányban részesednek.
  • Az Új Szó és a Nap szerkesztősége közös felhívást intéz a magyarországi újságírókhoz, amelyben felszólítják őket, hogy a csehszlovákiai választási kampány során egyetlen magyar politikai mozgalmat se preferáljanak.

1990. április 8., vasárnap

  • A Csemadok rozsnyói irodalomnépszerűsítő központi szemináriumának résztvevői megalakítják a Csehszlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társaságát.
  • A Glória Társulat kiadásában megjelenik Pozsonyban a Remény című katolikus hetilap első száma.

1990. április 9., hétfő

  • Pozsonyban Václav Havel csehszlovák és Szűrös Mátyás magyar ideiglenes köztársasági elnök Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország állam- és kormányfőinek, valamint külügyminisztereinek csúcstalálkozóján közös közleményben utasítja el az 1945-ös kassai kormányprogramban is lefektetett kollektív bűnösség elvét.
  • Nagykaposon megalakul az Erdélyi János Népfőiskola. Megbízott vezetője Fuksz Sándor.

1989. április 10., kedd

  • A szövetségi, a cseh és a szlovák parlament elnökségének együttes ülésén megállapodás születik arról, hogy a szövetségi állam új hivatalos megnevezése Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság legyen.


(Összeállította Popély Árpád)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?