A pápa szerint ez a három szó kell a hosszan tartó, sikeres házassághoz!

Ferenc pápa k

Ferenc pápa egy december 26-án közölt levélben tanácsolta a házaspároknak, hogy három szóról semmiképp se feledkezzenek meg.

„Hányszor sajnos előfordul, hogy a konfliktusok a ház falain belül keletkeznek a hosszas hallgatás és a féktelen önzés miatt. Néha ez még fizikai és erkölcsi erőszakba is torkollik. Megsérti a harmóniát és megöli a családot” – mondta a pápa egy beszéde során.

December 26-án közölt karácsonyi levelében elismerte, hogy a világjárvány és a lezárások világszerte megterhelték a kapcsolatokat – írja a Ladbible.

Azt írta: „A már meglévő problémák súlyosbodtak, és olyan konfliktusokat okoztak, amelyek egyes esetekben szinte elviselhetetlenné váltak. Sokan még egy kapcsolat felbomlását is megtapasztalták.”

Ferenc pápa ezért három szó használatára biztatja a párokat. Ezek pedig a: kérlek, köszönöm és a sajnálom.

A „hidegháború elkerülése érdekében az egyházfő azt tanácsolta, hogy a párok minden vitás kérdést rendezzenek, mielőtt este lefekszenek.

„Ne feledjétek, hogy a megbocsátás minden sebet begyógyít” – tette hozzá.

Galéria

(br, Ladbible)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?