A New Horizons űrszonda "ráközelít" a Plútóra

<p>A New Horizons amerikai űrszonda csütörtökön hivatalosan is megkezdte a &quot;ráközelítést&quot; a Plútóra, amellyel hat hónap múlva, július 14-én &quot;randevúzik&quot;, ekkor mindössze tízezer kilométer választja el a törpebolygó jeges felületétől - jelentette be közleményben a NASA.</p>

A zongoraméretű űrszonda kilenc éve, 2006. január 19-én startolt, s azóta 4,8 milliárd kilométert tett meg. December elején az űreszközt felébresztették hosszú álmából, csütörtökön pedig több műszerét, köztük a pordetektorát aktiválták.    "Valamennyi űrszonda közül a leghosszabb utat tette meg, hogy elérje elsődleges célállomását. Immár elkezdhetjük a kutatásokat" - hangsúlyozta Alan Stern, a New Horizons vezető tudósa, a texasi Délnyugati Kutatóintézet bolygókutatója.    A NASA közleménye szerint a Plútóról és holdrendszeréről az első képek január 25-én készülnek el a fény látható tartományában működő nagy felbontású CCD-kamera, a Long Range Reconnaisance Imager segítségével. A felvételek segítik megismerni a Plútó holdjait mozgató dinamika törvényszerűségeit, emellett kulcsszerepet játszanak az űrszonda navigálásában törpebolygóig megteendő 220 millió kilométeres út során.    "Az űrszonda irányításához pontosan kell ismernünk a Plútó helyzetét a történelmi randevú idején, és precízen meg kell határoznunk a találkozás időpontját is, ebben pedig nagy segítségünkre lesznek a New Horizons által a végső szakasz során készített felvételek" - jelentette ki Mark Holdridge, a John Hopkins Egyetem tudósa, a találkozást előkészítő kutatócsoport vezető szakértője.    A New Horizons 2015. július 14-én tízezer kilométerre közelíti meg a Plútót, amely mellett óránkénti 43 ezer kilométeres sebességgel száguld el. Ezután az űrszonda a Naprendszer peremvidéke, a Plútótól 1,6 milliárd kilométerre lévő Kuiper-öv felé veszi az irányt. Az űrszonda a tervek szerint megvizsgál egy-két törpebolygót, és műszerei megmérik a Napból érkező nagyenergiájú részecskék áramlását, valamint a porkoncentrációt a Kuiper-öv belső részein. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?