A nemzeti identitásról is énekel Carla Bruni-Sarkozy

Párizs |

<p>Legújabb lemezén a nemzeti identitásról is énekel Carla Bruni, a francia first lady.</p>

Az egykori modell, aki énekesként és gitárosként már három lemezt jelentetett meg, egyik dalában férjéről, Nicolas Sarkozy francia elnökről is énekel - Raymondnak nevezve őt.
Az album megjelenésének pontos idejéről egyelőre nincsenek információk.
Az új lemezről a Bruniról szóló egyik életrajz szerzői számoltak be. A first ladyről ugyanis néhány napon belül két biográfia jelenik meg. Michael Darmon és Yves Derai, a France 2 állami televízió két tudósítójának tollából született egy barátságos portré Carla et les ambitieux (Carla és a becsvágyóak) címmel. Besma Lahouri újságíró Carla, une vie secrete (Carla, egy titokzatos élet) című könyve a Bruni környezetébe tartozó személyekkel készített beszélgetések alapján íródott. A szerző szerint az Elsysée-palota meg is akarta akadályozni a könyv megjelenését.
Botrányos leleplezésekre azonban egyik kötetben sem kell számítani, sokkal inkább az elnöki pár életéből csent szórakoztató részletekre. Sarkozy például azzal büszkélkedik, hogy feleségével közösen egy év alatt összesen kétszáz filmet néztek meg - hetente átlagosan négyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?