A nehézségekkel is megbirkózó gyengébb nem

Szép számmal akadnak, akik a szülést követően nem adják fel elért pozíciójukat, férfi módjára teljesítenek. És mert fontos tisztséget töltenek be, a gyermeknevelést, a háztartás vezetését alkalmazottra bízzák. Tény, tehetősnek kell lenni ahhoz, hogy állni tudják a megemelkedett kiadásokat.

A nők zöme, tájainkon legalábbis, bár elképzelhetőnek tartja, hogy háztartásbeliként élné le élete bizonyos szakaszát (a hivatásos anyák, feleségek száma nem túl magas), az anyagiak miatt dolgozni kényszerül. Az egyik műszak letelte után, a délutáni, sőt egyre inkább az esti órákban következik a második, amikor is gyermeknevelés, vacsorakészítés, mosás-vasalás-takarítás, meseolvasás vár rájuk nap mint nap, majd amikor végre eljön a lefekvés ideje, a párjuk is megköveteli a figyelmet... Az összkép nem volna teljes, ha nem vennénk számba azokat is, akik nem akarják feladni szabadságukat, nem hajlandók tartós párkapcsolatban élni, gyereket szülni, nevelni. Egyre több az önálló, elégedett, időmilliomos szingli.

A minap olvastam egy felmérést arról, hogy a cseh nők miként látják, értékelik helyzetüket, majd a férfiak is vallottak a velük egy fedél alatt élő párjukról. A megkérdezett hölgyek 12,5 százaléka a menedzser típusú, a házvezetést másra bízó, 20,3 százalékuk az anya típusú, és a legtöbben – 40,9 százalék – az agyonhajszolt feleség-anya csoportba sorolta önmagát. A férfiak válasza nem keltett meglepetést: párjuk az agyonhajszolt, ám a nehézségekkel mindig megbirkózó nőt testesíti meg.

Körülnéztem, mi a helyzet tájainkon. Egyrészt nehezen találtam rá a fenti típusokba sorolható hölgyekre, másrészt, ha igyekezetemet végre siker koronázta, a megkérdezettek csak úgy voltak hajlandók beszámolni életükről, ha névtelenek maradhatnak.

Kiegyensúlyozottan

– Számomra a rendszerváltás a legjobbkor jött, friss diplomásként egy külkereskedelmi cégben dolgoztam. Tudatosítottam, hogy csak a nyelvtudásomra volt szükségük, hiszen szakmai tapasztalatom nem volt. Három idegen nyelven beszéltem gyermekkorom óta, édesapám egy távoli ország külképviseletén dolgozott. A kilencvenes évek elején élelmes évfolyamtársaim céget alapítottak, ahová betársultam én is. Élelmesek, ügyesek és vakmerők voltunk, és ami nagyon fontos, tisztességesek is. Nevünk lett a szakmában, igaz, kezdetben jól jöttek nemcsak édesapám tanácsai, hanem külföldi baráti kapcsolatai is. Évekig reggeltől estig gürcöltünk, hajtottunk, mint az állatok, az egyedüli kikapcsolódást a sportolás jelentette. A srácok persze e mellett udvaroltak is, néhány év leforgása alatt megnősültek, jöttek a gyerekek... Nekem is volt néhány udvarlóm, de egy gyermekkorban átélt szerelmi csalódás miatt nem nagyon bíztam a kapcsolat sikerében. Egyedül éltem, nem foglalkoztam az idő múlásával, nem éreztem, hogy ketyegne a biológiai órám. Egy napon utolért engem is a végzet, s amikor az illető nagy Ő-vel kezet fogtunk, tudtam, hogy végem – meséli Mara nevetve, s fél szemmel a szobában indiánosdit játszó kisfiát figyeli. – A lányunk a gyerekszobában alszik, nincs három év korkülönbség közöttük. Teljes az életem, nem maradtam le semmiről, harmincnyolc évesen szültem először. Élvezem az anyaságot, a munkahelyi dolgok nem foglalkoztatnak, a társaim csak akkor zavarnak, ha közös döntést kell hoznunk. Gyakran töltjük együtt a hétvégeket, családostul, persze. Rájöttem a főzés ízére, örömmel kísérletezem, naponta meleg étellel várom a páromat. A takarítást és vasalást, úgy mint boldogult lánykoromban, bejárónő végzi. Ezalatt az idő alatt a kicsikkel meglátogatjuk az ismerősöket. Eldöntöttem, hogy néhány évig otthon leszek velük, de ha majd elérik az iskoláskort, akkor sem folytatom az előző életemet, csupán részmunkaidőben dolgozom majd. A gyerekeimre összpontosítok.

Szervezés kérdése

Magdáról lerí az, hogy ő a főnök. Munkamániás, s ezt megköveteli kollégáitól is. E mellett nagy szíve van, odafigyel a dolgozók ügyes-bajos dolgaira is – mondták el róla. – Gimnazista és két alapiskolás gyermekünk megszokta, hogy reggelente én szállítom őket az iskolába, de délutánonként a kicsiket bébiszitter (volt pedagógus) kíséri a szakkörökre, majd haza. Mint minden iskolában étkező gyerek, az enyéim is mindig éhesek. Mivel a férjemmel csak estére érünk haza, egy kedves nénire bíztuk a főzést, és persze sok más egyéb teendőt is. Mindkét nénivel jól kijövünk, a gyerekek nagymamaként tisztelik és szeretik őket. Amíg éltek a szüleink, itt laktak velünk a hátsó kis házban. Sajnos, elveszítettük őket, segítség nélkül gondban volnánk. Fontos tudnunk, hogy gyermekeink, háztartásunk rendben van. Bár akadnak emberek, akik megszólnak emiatt, nem tartom luxusnak a tehermentesítést. Szeretetben élünk, figyelünk egymásra, minden este együtt vacsorázunk és nagyokat beszélgetünk. Az átlagosnál nagyobb jövedelem mögött rengeteg munka húzódik meg. Ez nem panasz, én élvezem, hogy minden nap egy új kihívást jelent. Persze, akadnak, akik nem értik, mi az, ami még mindig hajt bennünket... Pedig a válasz egyszerű, nemcsak a gyerekeinket szeretjük, hanem a hivatásunkat is. Szervezés kérdése összehangolni a kettőt.

A hajszát is élvezi

Anna ötgyermekes édesanya. Három gyereknek ő adott életet, kettő a második férjével érkezett. – A harmadik fiam, Peti három hónapos volt, amikor Péter balesetben meghalt. Nem roppanhattam össze, itt volt a három gyerek. Amint lehetett, visszatértem a munkahelyemre, pénzre volt szükségünk. Nem volt egyszerű, de a sok jó barát, rokon segítségével átvészeltük a legnehezebb éveket. Soha nem vetett fel a pénz, meg kellett tanulnom úgy beosztani, hogy elég legyen. A mostani férjemet egy orvosi rendelő várótermében ismertem meg. Míg az én fiam beteg volt, ő csak oltásra hozta kislányát. Ahogy az lenni szokott, a hosszú várakozás alatt a gyerekek hancúroztak, mi pedig beszélgetéssel múlattuk az időt. Megtudtam, hogy Andrást elhagyta a felesége, valahol külföldön él, két lányát egyedül neveli. Nem részletezem, szerencsés találkozás volt a mienk... – mondta csillogó tekintettel, s nyomban elárulta, hogy néhány hónap elteltével már egy családot alkottak. – Addig is nagy hajsza volt az életem, de azóta... Két felnőtt, öt gyerek, két kutya, két hörcsög, két teknősbéka. A lányoknak is ugyanazok voltak a kedvenceik, mint a fiaimnak. Bár a házimunkákat elosztottuk, mondanom sem kell, hogy esténként hullafáradtan ájulok az ágyba. Mégis élvezem a hajszát, a házunk egy méhkashoz hasonlít, állandó benne a zsongás. A fiaim kedvére való az új helyzet, András pedig annak örül, hogy két lányán kívül vannak fiai is. Néhány nappal ezelőtt, épp megebédeltünk, amikor mind az öt gyerek arcán furcsa vigyorra lettünk figyelmesek. Azt hittük, valamit elkövettek, de nem. Felpattantak a székekről és ugrándozva skandálni kezdték: kistestvért akarunk! Remélem, hogy korunknál fogva kicsúsztunk az időből, mert amilyen őrültek vagyunk, még teljesítenénk kívánságukat...

Nincs hiányérzetem

– Vannak, akik összesúgnak a hátam mögött, vénlánynak, aggszűznek titulálnak. Nem foglalkozom ezzel – intézte el egy kézlegyintéssel Ildi. – A kollégák sem értik, mi okból élek magányosan. Nincs kedvem unos-untalan magyarázni: szó sincs magányról, én csupán egyedül élek. Anyai ösztöneimet testvéreim gyerekei mellett élem ki, fölös energiámtól sportolással szabadulok meg. Élvezem a hivatásomat, ráadásul manapság nem 8,5, hanem 11-12 óra a munkaidő. Kimondottan élvezem, amikor esténként belépek az illatos, csillogó és csendes lakásomba, rendmániámat sokan nem értik. Első utam a fürdőszobába vezet, ahol hosszasan időzöm. Utána a konyha következik, a hűtőmből nem hiányozhat a gyümölcs, a sajt és a minőségi vörösbor. Teszek mindenből egy tálcára, és az ágyba bújok. Olvasni, tévézni szoktam, de éjféltől alszom. Pihenten és általában jókedvűen ébredek. Tudatosítom, hogy megbízható baráti társaságom van, s ha netán bánat ér, vagy fáj valamim, nem hagynak magamra. Nincs hiányérzetem, teljes az életem, elégedett vagyok.

Még mindig vezet a családi kör

A cseh nők 58 százaléka a családja körében érzi jól magát, 20 százalékuk akkor, ha kedvteléseiknek élhetnek, 15 százalékuk baráti társaságban, 7 százalékuk a munkahelyükön.

A házi munkák elvégzése a megkérdezettek 44 százalékánál napi 2-3 órát vesz igénybe (egy óránál kevesebbet 20 százaléknál), ugyancsak 20 százalékuk 4-5 órát, 8 százalékuk 6-8 órát, 8 százalékuk pedig több mint 8 órát szentel a teendők elvégzésére. Ez a számarány nem különbözik nagyban a magyar nők esetében sem.