SITA/AP-felvételek
A nap képe: Így mossa és csókolja a rabok lábát a pápa
Ismét rabok lábát mosta meg Ferenc pápa nagycsütörtökön.
A katolikus egyházfő a Vatikánhoz közeli Regina Coeli (Mennyek Királynője) római börtönben először felkereste a gyengélkedőt, majd a rabok előtt bemutatta az utolsó vacsorára emlékező misét a lábmosás szertartásával.
A tizenkét apostolra emlékezve tizenkét olasz, Fülöp-szigeteki, marokkói, moldovai, kolumbiai, nigériai és Sierra Leone-i, vallásukat tekintve nyolc katolikus, két muszlim, egy ortodox keresztény és egy buddhista rabnak mosta meg a lábát.
Aki vezet, annak szolgálnia kell. Egy jó vezetőnek tudni kell szolgálnia. Számos háborút elkerülhettünk volna, ha a királyok, császárok és államfők megértették volna Jézus tanítását – hangsúlyozta Ferenc pápa.
A látogatás végén a börtön egyik részlegében szexuális bűncselekményekért elítélt rabokkal találkozott. A foglyok „barátként tekintenek a pápára, akinek nagy a szíve és meg tudja érteni a rabok lelkét is” – mondta korábban a börtönlelkész a Vatican News hírportálnak. Vittorio Trani választotta ki a lábmosás szertartásában részt vevő rabokat.
A Regina Coeli az olasz főváros egyik legrégebbi és legismertebb férfi börtöne, amelyben tavalyi adatok szerint 640 férőhelyen több mint 900 rab tölti büntetését. Több mint 66 százalékuk külföldi. Ferenc pápa a negyedik egyházfő, aki ide látogat: 1958-ban XXIII. János pápa, 1964-ben VI. Pál, 2000-ben pedig II. János Pál kereste fel ugyanezt a börtönt, de nem nagycsütörtökön.
Az argentin pápa már Buenos Aires érsekeként is mutatott be nagycsütörtöki misét börtönben. Katolikus egyházfőként pedig ez volt a negyedik alkalom, hogy a nagycsütörtök délutáni szertartást börtönben elevenítette fel. 2013-ban egy római fiatalkorúak börtönében elítéltek lábát mosta meg, 2014-ben egy római betegotthonban tette ezt, 2015-ben a római Rebibbia börtönben, 2016-ban a Róma közeli Castelnuovo di Porto menekültközpontjában, tavaly pedig Paliano börtönében az olasz fővárostól hat kilométerre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.