Az Óperencián innen, s a magas hegyeken túl van egy város, melynek neve Wolfsburg. Ez egy német iparváros, s van némi köze Párkányhoz meg a környező falvakhoz. A közös projekt jelszava „Hilfe zur Selbsthilfe – Segítség az önsegélyezéshez”, ami talán elég jól kifejezi a projekt lényegét.
A nagy fa meg a fejsze
Az Óperencián innen, s a magas hegyeken túl van egy város, melynek neve Wolfsburg. Ez egy német iparváros, s van némi köze Párkányhoz meg a környező falvakhoz. A közös projekt jelszava „Hilfe zur Selbsthilfe – Segítség az önsegélyezéshez”, ami talán elég jól kifejezi a projekt lényegét. A kapcsolatépítés érdekében egy saját bemutatkozó honlapot készítettünk, amely felkerült a wolfsburgiak projekismertetőjére is. Pályamunkánk elkészítéséhez feltérképezzük a párkányi és környékbeli kis- és középvállalkozások helyzetét, interjúkat készítünk a vállalkozások vezetőivel, majd a tapasztalatainkat egy tanulmányban összegezzük. A programban való részvételünknek köszönhetően naponta ingyen kapjuk az Új Szót, amelyből nemcsak információkat meríthetünk, de meg is tanuljuk azokat feldolgozni. Vállalkozókat hívunk meg, elsőként Gyetven Miklóssal, a párkányi fürdő igazgatójával találkoztunk, aki megosztotta velünk vállalkozói tapasztalatait. 22-en dolgoztunk lelkesen a témán, hogy a legjobbak között mi is részt vehessünk majd 2004 őszén a berlini gálán. Ennek reményében faggatjuk a környék vállalkozóit, mert a magas hegyek tényleg messze vannak, de talán magunkhoz húzhatjuk azokat, ha mindenki segít egy picikét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.