A mi keleti kultúrkincsünk

A történelemkönyveket lapozva vagy akár napjaink írott és elektronikus sajtóját figyelve olyan érzésünk támad, hogy másfélezer éve egyfolytában baja van az európai civilizációnak az arabbal, a későbbiekben az iszlámmal. A felszínen maradva persze mindez könynyen bizonyítható. Még csak fel sem tűnik a hétköznapi életben számtalan olyan fogalom, sőt tudományág, amelyről már az első pillanatban nyilvánvaló, hogy az arab kultúrkincs része.

Az első közvetlen találkozás a két civilizáció között az ötödik században jött létre, amikor a Nyugat–római Birodalom bukása után a görög tudósok Bizáncba, majd egyre keletebbre menekültek, kapcsolatba kerülve arab kollégáikkal. Ehhez tudni érdemes, hogy a világbirodalommá növő Rómában is nagyrészt görögök művelték a tudományt, akik anyanyelvükön tették közzé munkájuk eredményét. Olyannyira nagy pusztítást végeztek a germán törzsek Róma meghódítása után, hogy a reneszánsz koráig, nagyjából ezer évre megbénították az európai tudományt. Ezzel szemben az arabok tárt karokkal fogadták a menekülő görög tudósokat. Volt ugyan egy szörnyű intermezzo, de ezért a katonák és politikusok a felelősek – mint a világ ezernyi bajáért a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt.

Görög kincs szír nyelven

Omar kalifa, a mohamedán állam megalapítója 641-ben Alexandria elfoglalásakor tűzre vetette azt a csodálatos könyvtárat, amelyben nyolcszáz évvel korábban az ókori tudomány legnagyobb alakja, a szirakuzai Arkhimédész tanult. Parancsát így indokolta: „Vagy olyasmiket tartalmaznak ezek a könyvek, amik benne vannak a Koránban, akkor feleslegesek, vagy ellenkeznek azzal, amit a Korán mond, akkor károsak. Mindenképpen tűzrevalók.” Bár fenntartásokkal viseltettek az arabok a keresztény kultúrával szemben, a tudomány eredményeit elismerték, sőt sokat tanultak belőle. A görög kultúrkincs megmentését elsősorban a szíreknek köszönhetjük. Az ország nesztoriánus keresztény tudósai fordították le szír nyelvre a görög tudományos munkákat. Mivel egyúttal hittérítők is voltak, nemcsak a környező országokba jutottak el, de megfordultak Indiában, sőt Kínában is. Persze magukkal vitték a görög tudomány eredményeit is. A rokon arabok tőlük tudták meg, micsoda kincs birtokába jutottak. Ennek hatására a bagdadi uralkodók külön fordítóirodákat létesítettek a görög tudományos művek hozzáférhetővé tételére. Mai szemmel meglepőnek tűnhet, de épp az ennek hatására meginduló szellemi pezsgés vezetett el az egyetemek megszületéséhez.

Kié az elsőség?

Szívesen mondanánk azt, hogy Európáé az elsőség a felsőfokú oktatás megszervezése terén. Ilyenkor felvetődik Püthagorász, Platón és Arisztotelész neve is, akik valamennyien saját iskolát tartottak fenn. Igaz. De az ő iskoláikat a napjainkban ismert mesterkurzusokhoz lehet hasonlítani, ahol az alapító által művelt résztudománnyal foglalkoztak. A szervezett, generációról generációra öröklődő intézményt elsőként az arabok vezették be. A mecsetek mellett alakultak ki azok a tanintézmények, amelyek a kor legfontosabb kérdéseit felsőfokon tárgyalták. A helyszín eleve adta, hogy az első számú tudomány a teológia volt. Ahhoz viszont, hogy előre meg lehessen határozni a mozgó vallási ünnepeket, ebből következően naptárat tudjanak szerkeszteni, megfelelő jártasságra kellett szert tenni a csillagászat, tágabb értelemben a természettudomány területén. A lélek mellett természetesen a testet is karban kellett tartani, ezért orvosokat is képeztek. Ahhoz, hogy megfelelően érvényre tudja az ember juttatni a gondolatait, grammatikát és retorikát is tanítottak – ezt a bölcselettudomány fogalommal jelölték.

A mintegy 1200 évvel ezelőtt kialakult szervezeti felosztás a mai napig érvényes. A teljes szervezettségű, hagyományos egyetem mind a négy kart tartalmazza, a részleges szervezettségű ebből legalább kettőt.

Al-Khwarizmi és az algebra

Hogy mekkora volt a civilizációs különbség a két világ között, az is mutatja, hogy a kilencedik század elején Nagy Károly és az Ezeregyéjszaka meséinek főszereplője, Harun al Rasid diplomáciai kapcsolatainak felvételekor a német–római császár fő gondja a papok írástudatlanságának megszüntetése volt, ugyanekkor a keleti egyetemeken a hallgatók Arisztotelész, Euklidész és Ptolemaiosz munkáiról folytattak vitákat.

A görög–arab kultúrkincs részben Szicílián át jutott el Európába, oly módon, hogy a normannok 1085-ben visszafoglalták a szigetet, virágzó kultúrát találva, részben pedig a spanyolországi, a toledói, segoviai és salamancai arab egyetemek révén.

A matematika terén mindenképp érdemes kiemelni a kilencedik században élt Mohammed ibn Musa al-Khwarizmi nevét, már csak amiatt is, hogy az ő nevének elferdítéséből származik az algoritmus szó. Ennél azonban sokkal többet tett: Hiszab al-dzsebr w’al mukabalah című összefoglaló munkájában megalapította az algebra tudományát. Könyve latinul Ludus algebrae almuc-grabalaeque címen jelent meg.

Tudománytörténeti érdekesség, hogy az al-dzsebr (helyreállítás) eredetileg a csontok összerakását jelentette – így hívták a csontkovácsokat is. Hogy mennyire beépült ez az európai kultúrába, arra jellemző példa, hogy Cervantes Don Quijote regényének Tükrös lovagja is az algebristához megy kificamodott tagjaival. Ugyancsak al-Khwarizmi ismertette meg a művelt világgal az indusok számjegyeit is, vagyis a tízes számrendszert és a nulla fogalmát. Az ő nyomán került az európai nyelvekbe a ziffer, chifre szó is, amely a sifr (üres) arab szóból ered, a nulla megjelölésére szolgált. Annak ellenére, hogy munkája latin fordítása Algoritmi de numerus indorum címet viseli, hamarosan – nem kis részben e zseni szellemi kisugárzásának hatására – csak arab számokként kezdték jelölni.

Egyéni, családi anamnézis és az optika

A nyugati világra a középkorban a legnagyobb hatást a tizenegyedik században élt Abu al Huszein Ibn Abdallah Ibn Szina, latinosan Avicenna gyakorolta. Már gyermekként teológiát, jogot és fizikát tanult, tizenhat évesen pedig orvos lett. A bokharai uralkodó, Nouh ben Mansur fejedelmet súlyos betegségéből kigyógyítva igazi híresség lett belőle. Ismertek voltak filozófiai előadásai, és az iszlám világban nem épp jó szemmel nézett mulatozásai, dorbézolásai, ahol tanítványaival együtt csoportosan még a szerelem oltárán is áldoztak. Viszont több mint száz könyvet megírt. Az Al-Sefa (Gyógyulás) című munkája miatt a modern orvostudomány megalapítójának tartják. Ebben leírja a beteg saját előző és családjában előforduló betegségekre való odafigyelés fontosságát. Napjainkban is fontos diagnózis-felállító módszer, az előbbit egyéni, az utóbbit családi anamnézis szóval jelölik.

Abu Arrayhan Mohammed ibn Ahmad al-Biruni nevét kevesen ismerik, viszont matematikai tétele – miszerint a szögfüggvényeket egységnyi sugarú kör segítségével lehet ábrázolni – minden középiskolásnak a kisujjában van.

Szent István kortársa volt az egyiptomi arab Abu Ali al-Hasszán ibn al-Hasszán ibn al-Haitham. Optika című munkája latinul is megjelent, nevét Alhazemre ferdítették. A tudományág megalapítása és elnevezése egyaránt az ő érdeme.

A matematika, a fizika és a bölcselettudományok terén több száz olyan arab, illetve iszlám tudós működött, akinek neve a mai európai ember számára ugyan ismeretlenül hangzik, de nélkülük aligha lenne az óvilágban komoly tudomány. Elég csak arra utalni, hogy az ipari forradalmat megelőző reneszánsz azzal kezdődött, hogy a görög tudósok munkáit latinra fordították. Nem egy esetben, mivel az eredeti elveszett, arabból kellett ezt megtenni. Az oroszlánrészt ebben két középkori tudós, Bath-i Adelard és Gherardo de Cremona vállalta magára, akik a fenti arab tudósok munkáit is közkinccsé tették.

Bár Konstantinápoly eleste évszázadokra szomszédos, ellenséges szuperhatalmakká tették a Német–római Császárságot és az Oszmán Birodalmat, a tudományos együttműködés nem szűnt meg. Napjainkban is akkor teszünk jót, ha azt keressük, ami összeköt bennünket. ĺgy az is kiderülhet, hogy sokkal több a kapocs, mint a szétválasztó elem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?