A majomkölykök úgy játszanak, mint az ön gyermeke!

San Francisco/Pisa |

<p>Nagyon hasonló módon játszanak az ember- és a csimpánzcsemeték. Mindkét faj utódai legszívesebben a saját korukbeliekkel játszanak.</p>

A csimpánzok a gyerekekhez hasonlóan nevetnek és grimaszokat vágnak, hogy játékra invitálják a többieket vagy megszilárdítsák kapcsolatukat a játszótárssal - olvasható az olasz tudósok által készített tanulmányban a PloS One című szaklapban.

Giada Gordoni és Elisabetta Palagi, a Pisai Egyetem munkatársai két állatkert csimpánzait vizsgálták meg. Adataikat végül összehasonlították a gyerekek viselkedésével foglalkozó tanulmányokkal.

A fiatal csimpánzok a gyerekekhez hasonlóan elsősorban a korukbeliekkel játszanak, de mindkét fajra jellemző, hogy a legkisebbek legszívesebben egyedül töltik az időt.

A szakértők szerint a közös játék célja kezdetben a motorikus képességek javítása. Később a játék harciasabbá válik - valószínűleg egyfajta felkészülés a rangsorért vívandó harcra. Ahogy az embereknél, a csimpánzoknál is idővel egyre komplexebbé válik a játék.

Az embergyerekekhez hasonlóan a csimpánzok is grimaszokat vágnak, amikor egyedül játszanak. A kutatók szerint ezzel a belső állapotukat fejezik ki, tehát összefüggésben áll önismeretük kibontakozásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?