A magyar Szent Korona története

Koronánk, mely a német–római császári korona után a második legidősebb ismert uralkodói jelvény, nekünk, magyaroknak a történelmi fontosságát leszámítva is külön jelentéssel bír. Amellett, hogy koronánknak és múltunk ismeretének alapműveltségünk részét kell képeznie, a korona mint emlék számunkra évszázadokon át igazolása és ékes bizonyítéka volt, hogy a magyar nemzetnek helye van az európai keresztény nemzetek közt. 

A különféle hatalmi méltóságok hivatali jelvényeivel, a történészet egyik segédtudománya, az inszignológia foglalkozik. Bár az inszignológia nemcsak a királyi koronák felépítését, eredetét és funkcióját vizsgálja, hanem az egyéb uralkodói jelvényeket is, például a jogart vagy az országalmát, mégis, ha a királyi jelvényekről van szó, a legtöbb ember elsőre a koronára asszociál. Koronákat az uralkodók már az ókortól kezdődően használtak. Első ismert koronára emlékeztető jelvények az asszíroknál jelentek meg, a tarkón összekötött szalag formájában. Ebből a szokásból indult ki végül a koronaviselés kultusza, amely odáig fejlődött, hogy háborúk, belviszályok robbantak ki e jelvények birtoklásáért. A korona nemcsak egy tárgy volt a középkor mélyen vallásos emberének, hanem egy isteni eredetű kinyilatkoztatás, ami arra volt bizonyíték, hogy a koronát viselő személy Isten nevében rendelkezik, valamint az ő akaratából került trónra. 

Ha ilyen módon akarjuk megközelíteni a magyar királyi korona kalandos történetét, elsősorban néhány szót kell ejtenünk a korona keletkezéséről, amelyről mind a mai napig megoszlik a kutatók véleménye. A középkori hagyomány az államalapító Szent István királyunk történetét feldolgozó Hartvik-legendára támaszkodva úgy tartotta, hogy a koronát eredetileg Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemnek, István sógorának készítettek, II. Szilveszter pápa egy látomás hatására juttatta el a magyaroknak. Ma már biztosan tudjuk azt is, hogy a Szent István és a korona legendáját papírra vető Hartvik püspök Könyves Kálmán udvarában szolgált, és írásaiban több pontatlanság is található. A mai történészek véleménye szerint ez a fent említett látomás inkább a II. Szilvesztert pápai trónusra juttató III. Ottó közbenjárására történt, valamint a korona a ma ismert formájában nem volt használatban István koronázásakor. Hartvik mindössze egy koronáról ír, amelyet István kapott, a legnagyobb hangsúly a legendában nem a korona felépítésére, hanem funkciójára irányul, mely szerint István Isten általi kiválasztottságát jelöli. Valószínűleg így születhetett meg a félreértés, amely mind a mai napig felbukkan a köztudatban. 

Koronánk felépítését tekintve két részből áll. Egy bizánci, úgynevezett női koronarészből, valamint egy latin koronaként ismert felső részből. A két rész nagy valószínűséggel III. Béla királyunk uralkodása alatt egyesülhetett, tehát bő százötven évvel István halála után. Koronánk eredetének kutatása egyebek mellett azért is olyan izgalmas terep, mert az utóbbi két évszázadban többféle elmélet is napvilágot látott a korona eredetéről. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia által elfogadott álláspont szerint a korona alsó részét képező abroncs nagy valószínűséggel Vazul unokájának, az 1074 és 1077 közt uralkodó I. Géza király feleségének, Szünadénének a koronája volt. Erre került később a felső, latin koronarész, amely valamilyen, Istvánhoz kapcsolható tárgyból, nagy valószínűséggel a hermája felső részéből készült, tehát eredetileg nem koronának szánták. A korona tetején látható kereszt pedig egy sérülés következtében görbülhetett el. A vitát azonban továbbra sem tartják teljes mértékben lezártnak, kutatások és elemzések máig folynak a korona eredetéről. 

A magyar Szent Korona a magyarság történelmében mindig is meghatározó szerepet játszott, épp ezért is volt története oly hányatott. A korona már az Árpád-házi királyok idején is a vallásos áhítat tárgyaként szolgált, és a mindenkori magyar királyság legitimitását szavatolta, de valódi jelentőségét a vegyes házi királyok uralkodásának idején nyerte el, ugyanis a magyar nép gyakran nem volt hajlandó feljebbvalójaként elfogadni azt az uralkodót, akit nem a Szent Koronával koronáztak meg. Éppen ezért a korona a különféle trónviszályok és egyéb zivataros időszakok miatt gyakran évtizedeket töltött külföldön. A leghosszabb külföldön töltött időszak a II. Mátyás 1608-as koronázását megelőző több mint ötven év volt, de ezt követően sem tudták huzamosabb ideig az országban tartani a koronát. Utoljára, a II. világháború után vitték el a koronát az országból, amit követően harminckét évet töltött az Egyesült Államokban, mígnem 1978-ban Carter elnök visszajuttatta Magyarországra. Ekkor a Szent Korona a Magyar Nemzeti Múzeumba került, majd 2000. január 1-jén helyezték el jelenlegi helyén, az Országházban.

Mezei Máté