A legveszedelmesebbek az agresszív sofőrök

<p>Az agresszív sofőrök meggyőződése, hogy magatartásuk az adott helyzetben a legmegfelelőbb és teljesen jogos. Képtelenek tudatosítani, hogy épp viselkedésükkel okozzák a legtöbb problémát.</p>

Nap mint nap sietünk valahova. Munkába, haza, találkozóra, szabadságra, moziba, vagy színházba. Autóval próbáljuk rövidíteni utunkat, volán mögött próbálunk időt megtakarítani. S ha valaki az úton hátráltatja a siető sofőrt, az nagyon könnyen agresszívvá válik. Aki autót vezet, az gyakran találkozhat olyan sofőrökkel, akiket irritálja, ha valaki betartja az előírt sebességet, vagy ha egy sofőr megáll a vasúti átjárón, ha a lámpa pirosat jelez.

Életveszélyes vasúti átkelők
Igen, néha előfordul, hogy a vasúti átjárón a lámpa elromlik és akkor is piros világít, ha nem jön vonat. De mi ha nincs elromolva? Mi ha a vonat csak a közeli állomáson várakozik, vagy épp lassan gyorsul. Már sok olyan példa volt, amikor a sofőr egészen biztos volt abban, hogy nem jön vonat, csak erről a tényről a mozdonyvezetőt felejtették el értesíteni. A tragédiát pedig már nem lehetett elkerülni.
Ha valaki dudál, miközben a pirosan villogó lámpa miatt állnak a vasúti átjárón, akkor próbálják ignorálni. A dudálással ráadásul a sofőr megsérti a közúti közlekedésről szóló szabályokat, ugyanis olyankor használja a dudát, amikor nem fenyeget veszély. Ezért a rendőrök akár 60 eurós bírságot is kiadhatnak. És azok, akik áthajtanak az ellenirányba és tiltás ellenére a vasúti átjárón, azok a gépkocsi vezetésétől való kétéves eltiltást kockáztatják.

Agresszivitás a lassúság miatt
A sofőrök agresszivitása akkor is fokozódik, amikor utolérnek egy autót, amely betartja a legmagasabb előírt sebességet, ez pedig nem akarja elhagyni a sávot. „Naponta utazom Dunaszerdahelyről Pozsonyba, s a fővárosi kétsávos Gagarin utcán nemegyszer előfordul, hogy míg a bal sávban 50 km/órás sebességgel haladok, a hátamra ragad egy autó, a sofőr pedig addig villog és dudál, amíg ki nem hagyom át neki a sávot. Előzés közben aztán gyakran leordibál, vagy káromkodik. Azt kiabálják, hogy a lassúbb jobboldali sávban kéne haladnom. Milyen sebesség engedélyezett az egyes sávokban?” – kérdezte egy olvasónk.
Elsősorban azt kell tudatosítani, hogy községben a sofőr az út bármelyik sávját használhatja. A baloldalit is. Nem igaz, hogy az egyik a lassúbb, a másik pedig a gyorsabb haladásra előírt sáv, ugyanis lakott területen legtöbb 50 km/órás sebességgel lehet haladni.

Mikor kell szabadon hagyni a bal sávot?
A közúti közlekedésről szóló jogszabály 10. paragrafusának 5. bekezdése viszont kimondja azt is, hogy a bal sávban haladó sofőrnek akkor kell elhagynia a sávot, ha az azonos irányban közlekedő gépkocsik a sávokban gátolják a gyorsabban közelgő autó továbbhaladását. Ebben az esetben ez azokra az autókra is vonatkozik, amelyek az előírt sebességnél gyorsabban haladnak. A sofőrnek nem kell kitérnie a bal sávból ha letérés, előzés, kerülés vagy megfordulás miatt tartózkodik ott.
Ahhoz, hogy a jogszabály szerint kötelező legyen a sáv elhagyása, az alábbi feltételeknek kell teljesülniük: mindegyik sávot autó vagy autók foglalják el; egyik gépkocsit sem lehet megelőzni anélkül, hogy ne veszélyeztetnék a közúti forgalmat; a bal sávban haladó sofőr nem készül letérni, előzni, kikerülni vagy megfordulni.
Elég, hogy az egyik sávban haladó autók ne gátolják a gyorsabban közlekedő gépkocsi továbbhaladását, és a bal oldali sávot már nem kell elhagyniuk. Mivel a mögöttük haladó autó objektív okokból nem mehet gyorsabban, a szóban forgó paragrafus ötödik bekezdése csak abban az esetben érvényes, ha a gyorsabban haladó autó csak közeledik a távolból. Ilyenkor kötelesek a lehető leggyorsabban elhagyni a bal sávot. Ezt a menővert is biztonságosan kell végrehajtani. Ha erre nincs lehetőségük, mert a jobboldali sávban a forgalom ezt nem teszi lehetővé, illetve ha a gyorsabban haladó gépkocsi már lelassult a saját sebességükre, akkor már semmi sem kötelezheti arra, hogy elhagyják a sávot.

Segítenének a pszichológiai tesztek?
Bárki is követi el a szabálysértést, egy biztos: az agresszív, káromkodó és kezelhetetlen sofőrök jogosítványát el kéne venni. Ideális esetben soha meg sem szerezhetnék. A legrosszabb viszont az, hogy az agresszív sofőrök meggyőződése, hogy magatartásuk az adott helyzetben a legmegfelelőbb és teljesen jogos. Azt már képtelenek tudatosítani, hogy épp viselkedésükkel okozzák a legtöbb problémát. Pedig az is elég lenne, ha feszült helyzetben két mély lélegzetet vennének, s nem próbálnának szüntelenül mindenkinél gyorsabban haladni.
Mindenek ellenére 2008-ban jelentős bírálat érte a törvényhozók azon elképzelését, mely szerint az autósiskolákban kötelezővé kéne tenni a pszichológiai kivizsgálásokat is. Kétség nem fér hozzá, hogy ez a módosítás nagyobb biztonságot hozott volna az utakra. Akik ugyanis rossz eredményt értek volna el a teszteken, azok nem juthattak volna hozzá a jogosítványhoz.

Nem gondolkozol? Ráfizethetsz!
A közlekedésügyi minisztériumok és a rendőrség képviselői világszerte a biztonságos vezetésre ösztönzik a sofőröket. Szakértők szerint a leghatásosabbak az elrettentő reklámfilmek, amelyek brutális baleseteket ábrázolnak. Ezen a téren a legdurvábbak közé tán a cseh közlekedésügyi tárca reklámsorozata tartozik. A biztonságos vezetésre ösztönző kampány a „Nem gondolkozol? Ráfizethetsz!” nevet viseli. A filmek, amelyek egy részét ma délutántól az Új Szó honlapján is megtekinthetik, azt ábrázolják, milyen következményekkel járhat, ha nem tartják be a közúti szabályokat. Ha nem kötik be a biztonsági övet, ha gyermekeiket nem rakják gyerekülésbe, ha kockázatosan előznek, ha túl gyorsan vezetnek, ha nem adnak előnyt a főúton haladó gépkocsiknak, vagy ha a sofőr nem csak a vezetésre összpontosít.
Az egyik filmen látni, ahogy három huszonéves férfi egy kamiont akar megelőzni. Az utastársak heccelik a sofőrt és szüntelenül azt kiabálják neki, hogy előzze már ki a kamiont. „Gyerünk, képes vagy rá” – kiabálja egyikük, amikor a sofőr egy kanyarban megkezdi a kamion előzését. Pár másodperccel később viszont a kanyarból előbukkan egy másik kocsi, a sofőr elrántja a volánt s nagy sebességgel egy fának ütközik. Néhány perccel később már a mentős kiabálja a sofőrnek újraélesztés közben: „Gyerünk, képes vagy rá!”
Demecs Péter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?