A légszennyezettség miatt három napig nem közlekedhetnek autók Milánóban

Milánó |

<p>A hosszú ideje tartó nagy fokú légszennyezettség miatt hétfőtől három napon át nem közlekedhetnek a személygépjárművek és a motorok délelőtt 10 és délután 4 óra között Milánóban - jelentette be vasárnap az olasz város vezetése.</p>

 Az 1,2 milliós észak-olaszországi városban már egy hónapja tart a szmog, a hatóságok emiatt szánták el magukat a lépésre. A szerdáig tartó akció ideje alatt különleges "szmogellenes" napijegyet lehet váltani a városi tömegközlekedésre kedvezményes, 1,5 eurós áron.

Milánó Európa egyik legszennyezettebb városának számít, ahol évek óta minden télen komoly gondot jelent a szmog. Az idén a helyzetet külön súlyosbítja, hogy a Pó-síkság térségében több mint két hónapja nem esett, míg a szél az átlagosnál gyengébb, a hőmérséklet pedig magasabb volt. Vasárnap például 17 fokot mértek Észak-Olaszországban.

A jövő hét elején Rómában is autóforgalom-korlátozó intézkedések lépnek életbe a légszennyezettség miatt. Az olasz fővárosban hétfőn a csúcsidőben nem közlekedhetnek a páratlan számra végződő rendszámú autók, kedden pedig a páros rendszámúakra vonatkozik majd a tilalom. Hasonló tilalom lép életbe a hét első két napján a lombardiai Bergamo városában is.

Vasárnap hasonló okokból több északolasz városban - így Modenában, Piacenzában, Ferrarába és Reggio Emiliában - rendeltek el autómentes napot. 

A szmog az ország középső és déli részét sem kíméli, a Nápoly melletti San Vitaliano település polgármestere pedig még a fatüzelésű pizzasütő kemencék használatát is megtiltotta a légszennyezettség csökkentése végett.

Olaszországban az egészségügyi minisztérium kutatása szerint évente 30 ezer ember haláláért felelős a légszennyezettség, azaz az összes halálozás hét százaléka írható a szmog számlájára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?