A lakatos cég köszöni

A Pozsonyhoz közeli máriavölgyi búcsújáróhely lourdes-i barlangja hálaadó táblácskáinak egyik legkülönösebbike egy biztonsági zárakat és ajtókat forgalmazó cégé, mely Isten Anyjának mond köszönetet „a vállalkozásban elért sikerekért”. A tény, hogy a vállalkozók is szükségét érzik Istennek köszönetet mondani, alapjában véve rokonszenves és kedvező. Esetünkben azonban a szóban forgó táblácska egyúttal imádságra is késztet, hiszen az olyan társadalomban, ahol a biztonsági zárak és ajtók gyártóinak sikerük van, az emberek lényegében elveszítették biztonságérzetüket, és a veszélytől való félelmük ellen elmésen szerkesztett, erős és bevehetetlen ajtókkal védekeznek. Az ajtó tehát már többé nem a kapcsolat jelképe, vagy a különféle helyszínek áthidalása, sokkal inkább a legkülönfélébb veszélyforrásokkal szembeni védekezés szimbóluma. S ezen nem csodálkozhatunk, hiszen a statisztika szerint hazánkban évente több mint huszonhatezer betöréses lopást és több mint háromezer lakásbetörést követnek el. A nagyvárosokban még roszszabb a helyzet: Budapesten az ezredforduló utolsó öt évében minden tizedik családot kirabolták...

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a vacsorázóhely csukott ajtajának említése sem csak egyszerű díszítőeleme a történetnek, az ajtóé, melyen – noha csukva van – Jézus az e vasárnapi evangéliumban a tanítványai közé lép. Ugyanis a tanítványok sem véletlenül bújtak el a zárt ajtó mögé, ők is féltek: féltek Krisztus ellenségeitől, Jézus halála által bénultan. Mintha őket is a földhöz nyomta volna az a bizonyos kerek kő, mely Jézus sírboltját elzárta, mintha őket is eltemette és rabul ejtette volna.

Jézus a vacsoraterembe nem a zárt ajtó ellenére lép be, hanem éppen azért, mert zárva van. Hiszen ahol félelem van, veszélyérzet és ebből fakadó nyomasztó tétlenség – oda neki kell belépnie, hogy ismét béke legyen, és tettre sarkalló bátorság. A vacsoraterem leküzdött ajtaja sűrítve magában foglalja mindazt az ajtót, kaput, falat, gátat, egyszóval valamennyi akadályt, melyet feltámadása után le kellett küzdenie, hogy áthozhassa fölöttük az új életet. A halála pillanatában kettészakadt templomfüggöny előrejelezte, hogy Krisztus második Ádámként elsőként lépi át a mennyország csukott kapuját, hogy végre kitárja mindazok számára, akik Istennel akarnak igazi párbeszédet folytatni. Jézus a egyes ember sorsába is belépett: a vakság, a némaság, a tehetetlenség és a bélpoklosság bezárt kapuin lépett át, megmentve a mögöttük szenvedőket. Jézus átlépett az előítéletek küszöbén is, amikor megölelte a bélpoklost, vagy amikor egy asztalhoz ült a bűnösökkel és a vámszedőkkel. Hogy közölje velük: szívének ajtaja az ő számukra is örökké nyitva áll.

Csak egyetlen esetben tanácsolja Jézus kifejezetten „zárni” az ajtót, amikor ezt mondja az imádkozásról: „Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van” (Mt 6, 6). Ez viszont olyan ajtónak a zárása, mely mögött jótékony csend honol. Az a csend, mely a vitathatatlanul legfontosabb ajtót nyitja: a Mindenhatóval párbeszédet folytató szív ajtaját. Bárcsak minél többen zárnák magukra ezt az ajtót, egyúttal kinyitva a legfontosabbat: mely az Istenhez vezet, egyúttal tehát önmagunkhoz is. Hogy szaporodjanak Máriavölgyben a hálaadó táblácskák: a megbékélésért, a belső nyugalomért, a kapcsolatokban való biztonságért. És a szeretettel teli emberek közti biztonságérzetért.

A szerző római katolikus pap