A Kultúrpalota ékessége

Nemrég került felszínre a marosvásárhelyi Kultúrpalota színpada alól, kőtörmelék közül az az elfelejtett értékes dombormű, amely a trianoni döntésig a nagyterem bejáratát díszítette. Az alkotás, amely Ferencz József császárt ábrázolja, amint magyar királlyá koronázzák, a koronázás 40-ik évfordulójára készült.

Nemrég került felszínre a marosvásárhelyi Kultúrpalota színpada alól, kőtörmelék közül az az elfelejtett értékes dombormű, amely a trianoni döntésig a nagyterem bejáratát díszítette. Az alkotás, amely Ferencz József császárt ábrázolja, amint magyar királlyá koronázzák, a koronázás 40-ik évfordulójára készült.

A bronzdombormű hollétét – bár nyolcvan éven keresztül nagy titok övezte – több idős, régebb a palotában dolgozó személy ismerte. A Kultúrpalota egykori vezetője a Krónikának elmondta, a 70-es években szerzett tudomást a bronz domborműről. A Székely Színház akkor még a palotában működött, a műalkotást pedig a színpad alatti kelléktárban rejtették el. A színház elköltöztetése után a domborművet be akarták falazni, ám a munkálatot vállaló idős kőműves meghalt, másra nem merték rábízni, így csupán kőtörmelékkel fedték le az alkotást.

„Évtizedekig féltem attól, hogy felfedezik a bronzot, és széttörik, színesfémként értékesítik. Remélem, ez a veszély most már nem fenyeget” – mesélte az egykori intézményvezető.

Lokodi Edit Emőke, a Kultúrpalotát működtető megyei tanács elnöke a Krónikának elmondta, mindenkit köszönet illet azért, hogy sikerült megőrizni a domborművet, hiszen, véleménye szerint valamennyi igazgató tudott erről.

A dombormű épp jókor került elő, hiszen a megyei tanács ebben az évben tervezi a Kultúrpalota visszaállítását eredeti állapotába, így a műalkotás is visszakerülhet eredeti helyére. Erről Emil Groza, a megyei tanács alelnöke, illetve Vasile Naste, a Kultúrpalota igazgatója is pozitívan nyilatkozott. Lokodi Edit Emőke véleménye szerint a dombormű visszaállítását nem szabad politikai kérdésként kezelni, egyértelművé kell tenni, hogy ott a helye, ahol eredetileg állt, hogy minden látogató gyönyörködhessen benne. „Bár magyar királlyá koronázták, Ferencz József elsősorban osztrák császár volt. Tehát nem lehet senkinek ellenvetése” – hangsúlyozta Lokodi.

A megtalált alkotás helyreállításával Pokorny Attila szobrász-művészt, a megyei múzeum restaurátorát bízták meg. (Krónika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?