A közérzetjavító rizskúrától a spanyolmadárig

Októberben nálunk mindig sok a családi összejövetel. Ilyenkor van a férjem születésnapja, a házassági évfordulónk, ráadásul idén még a keresztlányom is kisbabát vár. Nálam nem fordulhat elő, hogy a vendégeim étlen maradjanak, mert már úgy megszokták, hogy bármikor szinte pillanatok alatt varázsolom elő a finom falatokat.

Ha vendéget várok, arra mindig felkészülök, de ha váratlanul toppan be valaki, akkor sem esem kétségbe, kinyitom a mélyhűtő ajtaját, ahol zacskókba adagolva tartok pogácsát, sós rudakat (abból a stangliból is például, amit a múlt hónapban sütöttünk), aprósüteményt. Míg fölenged, kávéval, teával esetleg egy pohár borral kínálom a váratlan, de kedves vendéget, s már jöhet is a fecsegés. Ily módon, váratlanul toppant be a minap Éva barátnőm Münchenből. Éhes volt, bevallotta, de azt is elmondta, hogy mivel az utóbbi időben valahogy nem igazán érezte jól magát a saját bőrében, természetgyógyászhoz fordult, aki többek közt azt tanácsolta neki, hogy tartson egyhetes rizskúrát. Öt napja diétázott, de már érezte is a hatását. Mintha több energiám, életkedvem is volna, egy kilót is leadtam, mondta. ĺgy aztán tőlem is zöldséges rizottót kapott. Miközben ettük, kifaggattam, miből is áll ez a diéta.

Rizskúra

Szinte csak hántolatlan rizst fogyaszt, mondta Éva, a főétele mindennap rizs, délben is és este is. Teljesen mellőzi a kávéfogyasztást, helyette rengeteg folyadékot iszik, de legfeljebb 10-15 perccel étkezés előtt, sohasem közben. 3-4 órával lefekvés előtt már nem eszik, gyümölcsöt is inkább tízóraira és uzsonnára fogyaszt. Én kipróbálom ezt a tisztítókúrát, az biztos, noha mondhatom, egyelőre nagyon jól érzem magam a bőrömben... Persze, nem ezen a héten, ne ijedjenek meg kedves olvasóink, hiszen az ilyesmire az embernek fel kell készülnie testileg is, lelkileg is.

Péntek

Zöldséges rizottó: Kevés olajon megpirítjuk a megmosott rizst, pici sóval ízesítjük, felöntjük dupla annyi vízzel, mint maga a rizs, és puhára főzzük. Egy másik edényben pici vajon zöldséget párolunk kedvünk szerint. Lehet az apróra vágott karalábé, répa, tök, cukkini, káposzta, zeller, karfiol, borsó..., pici vizet öntünk alá, lefedjük, és puhára dinszteljük. Majd összekeverjük a rizzsel, és tálaljuk. Az éhesebb, torkosabb családtagoknak sajtot is reszelhetünk a tetejére. ĺgy aztán vígan, teli gyomorral mehetünk vásárolni, feltölteni éléstárunkat az elkövetkező hétre.

Szombat

Zabpehelykrémleves: Másfél liter lobogó sós vízben puhára főzzük a darabokra vágott sárgarépát, petrezselymet, zellert, karalábét (összesen legyen 40 dkg) és kb. 5 dkg zabpelyhet. Olyan 20 perc főzés után szűrőn átpasszírozzuk egy másik fazékba, teszünk bele egy jó kanál vajat, 1 dl tejszínt, melyben elkevertünk 1 tojássárgáját, és végül megszórjuk zöldpetrezselyemmel.

Svéd rakott krumpli: Hát, ez az étel aztán nem diétás, viszont nagyon finom. Kb. 1 1/2 kg krumplit megtisztítunk, szeletekre vágunk és a felét egyenletesen egy kizsírozott tűzálló edénybe terítjük. Picit megsózzuk, borsozzuk és befedjük halfilészeletkékkel (kb. 1/2 kg-ra lesz szükségünk). A halat is ízesítjük sóval, borssal, köménymaggal és egy pici pirospaprikával. Erre jön a krumpli másik fele, ezt újra ízesítjük, majd ráöntünk 1 doboz tejszínt. Sütőben, lassú tűzön kb. 40 percig sütjük. Először letakarva, majd fedő nélkül, hogy színt kapjon a teteje. Céklasaláta vagy savanyú káposzta illik mellé. Svédországban a halon kívül még rákokat is szórnak a krumpli közé.

Vasárnap

Csontleves májgaluskával: Kicsontozzuk a csirkét, a húsát majd kedden használjuk, most a hátat és a combcsontokat főzzük meg levesnek jó sok zöldséggel. Mikor kész, leszűrjük, a zöldséget és a főtt húst előételként fogyasztjuk el, a leszűrt lébe pedig májgaluskákat főzünk. 2 nyers tojással, 1-2 gerezd fokhagymával kimixelünk 10 dkg májat, belekeverünk 3 púpozott kanál zsemlemorzsát és 2 kanál babadarát. Sózzuk, borsozzuk és nokedliszaggatón a levesbe szaggatjuk. A leves tetejét megszórjuk zöldpetrezselyemmel (lehet szárított is).

Vadásztál: 1/2 kg marhahúst (ha kapunk őzet vagy szarvast, még jobb, de lehet disznó- vagy nyúlhús is) vékony szeletekre vágunk, kiveregetjük és hirtelen megsütjük mindkét oldalán. A zsiradékba 20 dkg szeletekre vágott sertésmájat és 20 dkg felkarikázott házikolbászt dobunk, állandóan kevergetve megpirítjuk, majd a hússzeleteket enyhén megsózva visszahelyezzük rá, és leöntjük az egészet egy üveg lecsóval. Lassú tűzön puhára pároljuk. Jól illik hozzá a sült krumpli, sőt pár szem csípős fűszerpaprikát is adhatunk mellé.

Hétfő

Ha a tegnapról maradt húsleves kevésnek bizonyulna, mert a májgaluskák megitták a levét, akkor sem kell kétségbeesni. Vegetával vagy leveskockával felforralunk egy liter vizet, és meg is szűnt a problémánk, pótoljuk vele a hiányzó levest.

Túrós tészta édesen: Bő sós vízben kif#zünk egy zacskó széles metéltet, de akinek kedve és ideje engedi, otthon is gyúrhat tésztát. Leszűrjük, leöblítjük és olvasztott vajjal meglocsoljuk. 1 tejfölben elkeverünk 1/4 kg túrót, 5 dkg mazsolát, 1 vaníliás cukrot és 10 dkg porcukrot. A tésztát tányérokra porciózzuk, a tetejükre pedig a túrós finomságból teszünk 1-2 kanállal. Ha apukának nem ízlene az édes tészta, az övére üssünk két tojásból híg rántottát, és savanyúságot adjunk neki hozzá.

Kedd

Paradicsomleves csipetkével: Nagyon egyszerű és gyors. A világos rántást paradicsom-ivólével öntjük fel, sózzuk, kevés cukorral ízesítjük és belefőzünk egy marék száraz csipetkét.

Csirkerolád: A kicsontozott melleket és combokat vékony szeletkékre vágjuk, és alufólián sűrűn egymás mellé rakjuk oly módon, hogy kb. 20x30 cm-es legyen. Erre a húslepedőre egyenletesen elosztjuk a tölteléket, majd az alufólia segítségével feltekerjük, és a sütőben 200 fokon kb. 1 óra alatt megsütjük. A töltelék úgy készül, hogy 2 áztatott és kinyomkodott zsemlyét, 1 tojást, 5 dkg apró kockákra vágott húsos füstölt szalonnát, 5 dkg felvagdalt májat sóval, borssal, szegfűborssal, fokhagymával összedolgozunk. Ha hígnak találjuk, tegyünk hozzá zsemlemorzsát. Ez a húsrolád egyébként elkészíthető disznóhúsból, pulykamellből is, és nagyon finom hidegen-melegen. Én tarhonyát ajánlok mellé ketchuppal megcsepegtetve.

Szerda

Savanyú krumplileves szárított kaporral: Azt hiszem, ennek elkészítését már nem kell részletezni.

Juhtúrós omlett: Személyenként 1-2 tojást számítunk és 3-4 dkg juhtúrót, vagyis brindzát. A túrót alaposan elkeverjük a nyers tojásokkal, és forró olajon omlettet sütünk belőle. Forrón tálaljuk főtt krumplival vagy friss kenyérrel és savanyú uborkával.

Csütörtök

Spanyolmadár zöldséges tésztával: 80 dkg marhacombot vékony szeletekre vágunk, jól kiveregetjük, megsózzuk, borsozzuk, a töltelékkel megtöltjük, összetekerjük, fogpiszkálóval megtűzzük és dinsztelt hagymán fedő alatt puhára pároljuk. Itt-ott felöntjük egy kis, kockából főzött húslevessel, s mikor elég puha a hús, kiszedjük a szaftból. Átszűrjük, kevés burgonyakeményítővel besűrítjük és 1-2 kiskanál mustárral ízesítjük. A töltelékhez egy lábasban kiolvasztunk 10 dkg húsos füstölt szalonnát, rádobunk 1-2 apróra vágott hagymát, kb. 10 dkg füstölt húst vagy sonkát, picit megpirítjuk, majd ráütünk 2 nyers tojást. Összekeverjük és máris megtöltjük vele a hússzeleteket. Sós vízben kifőzzük a spagettit, egy másik lábasban olívaolajon megdinsztelünk egy hagymát, 1 fokhagymát, 1 zöld paprikát, 1 piros paprikát, 5 dkg sampinyon gombát, s ha mindez megpuhult, összekeverjük a tésztával.

Tésztaléleves: A spagettiléből készíthetünk gyors leveskét. Lehet az rántott leves, fokhagymás, köménymagos vagy hagymaleves. Én például a hagymalevest úgy készítem, hogy olívaolajon megdinsztelek 5-6 karikákra vágott hagymát, megszórom pici pirospaprikával, felöntöm a tésztalével, dobok bele egy leveskockát, és felfőzöm. Minden tányér aljába reszelek egy kevés füstölt sajtot, és arra merem rá a hagymalevest. Nagyon jó!

Péntek

Ha más nem, egy kis zöldséges spagetti biztosan maradt. Ma péntek, együnk hozzá tükörtojást, vagy keverjünk bele 1-2 kanál tartármártást, esetleg reszelt sajtot.

TUTI TIPP

Ha mégsem maradt volna étek tegnapról, s főzőcskézni se kedvünk, se időnk, hisz vásárolni megyünk, akkor is van egy ötletem, ami gyorsan elkészíthető. Szükség szerint 6-10 kiflit kettévágunk, egyik felüket vajjal, másikat krémsajttal kenjük meg, közéjük pedig egy-egy hosszában félbe vágott virslit helyezünk. Összeillesztjük a kifliket, külön-külön alufóliába csomagoljuk, tepsire rakjuk és előmelegített sütőben 15 perc alatt ropogósra sütjük.

Vásárolni megyünk

A következő hétre bekészítünk 2 adag vegyes leveszöldséget (répa, petrezselyem, karalábé, zeller, 1/2 fej káposzta, 1/2 fej kel, úgy hogy összesen legyen majd 2 kg), 3 kg krumplit, 1/2 kg paprikát, zöldet, pirosat vegyesen, 1 kg hagymát, 1/2 kg paradicsomot,

1 cukkinit vagy kisebb tököt, 10 dkg sampinyon gombát, 1 üveg lecsót, 1/2 kg rizst, 1 tejfölt, 2 tejszínt, 1/4 kg túrót, 30 dkg kemény sajtot (fele adag legyen füstölt), 15-20 tojást, 1 vajat, 20 dkg juhtúrót, 1 krémsajtot, 1 zacskó tarhonyát, 1 zacskó spagettitésztát,

1 zacskó zabpelyhet, 10 dkg mazsolát, 1/2 kg halfilét, 1 1/2 kg marhacombot, 1 nagyobb csirkét, 40 dkg disznómájat (lehet csirke- is), 20 dkg házikolbászt, 6-8 virslit, 10 dkg sonkát, 30 dkg húsos angolszalonnát és minden olyasmit, ami fogyóban van odahaza (fűszerek, zsemlemorzsa, liszt, cukor, porcukor, vaníliás cukor, sütőpor, pudingpor, étkezési keményítő – Maizena, idénygyümölcs stb.), soha ne hagyjuk kifogyni készleteinket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?