A kiválasztottak lejuthattak Rákosi Mátyás titkos atombunkerébe

Budapest |

<p>Rákosi Mátyás titkos, 30 méterrel az utcaszint alatt épített atombunkerében tartottak rendhagyó történelemórát végzős gimnazistáknak. A programot szervező tévécsatorna munkatársai elmondták: azzal a céllal hívták meg a Széchenyi István Gimnázium 17-18 éves tanulóit a 16 emeletnyi mélységben található kétszintes betonbunkerbe, hogy "saját bőrükön érezzék a történelmet".</p>

Az évtizedek óta üresen álló, dohos, gyér megvilágítással és hatalmas pocsolyákkal rendelkező óvóhely azzal a céllal épült 1949 és 1953 között, hogy a pártvezetőknek - és közülük is elsősorban Rákosi Mátyásnak - védelmet nyújtson egy esetleges atomtámadás esetén.

Az F4-es objektum készíttetői mindenre gondoltak: a karbantartói szerint nagyjából 3500-3800 négyzetméteren elterülő bunker közvetlen összeköttetésben áll a kettes metróval, így az atomrobbanást sikeresen átvészelt pártvezetők egy esetleges imperialista behatolás esetén könnyűszerrel elmetrózhattak volna a Keleti pályaudvarig, hogy ott egy páncélozott vonatra szállva meneküljenek tovább.

A mai napig polgári védelmi objektumnak számító, és éppen ezért titkos betonbunker építése a metróépítéssel párhuzamosan zajlott; labirintusszerűen szerteágazó folyosói a metróalagutak formáját, szerkezetét és technikai megoldásait idézik.

Nem tudni, hogy Rákosi maga járt-e valaha a gigantikus víztartállyal, hatalmas, rozsdalepte generátorokkal, akkumulátorok százaival és korabeli szellőzőberendezéssel felszerelt objektumban. Az mindenestre tény, hogy a 2200 fő befogadására képes bunker a hetvenes évek végéig "készenlétben állt", azaz rendszeresen feltöltötték élelmiszerkészleteit és karbantartották a benne található gépeket és bútorokat.

A szeptember 11-én, pontosan hét évvel a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni merénylet után tartott bunkerlátogatással a szervezők arra akarták felhívni az emberek figyelmét, hogy a történelem egy velünk élő dolog. A tragikus évforduló véleményük szerint különös aktualitást ad ennek a gondolatnak, amelyet a 30 méterrel a belvárosi lakóházak és kávézók alatt húzódó betonbunker - amelynek létezéséről a felette élő emberek mit sem sejtenek - híven példáz. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?