A kergemarhakór első emberi áldozata

London. A világ első olyan halálesetéről számolt be a brit kormány, amelyért a marhakór emberi variánsának, a Creutzfeld-Jakob-betegség (CJD) új változatának vérátömlesztéssel bevitt kórokozója lehet a felelős.

John Reid brit egészségügyi miniszter szerda délután a londoni alsóházban bejelentette: az idén elhunyt beteg szervezetébe – az azóta elvégzett vizsgálat szerint – 1997-ben, egy műtét során elvégzett vérátömlesztéssel került a megállíthatatlan agyi leépüléssel járó kór előidézője.

A vér egy olyan donortól származott, akinél csak két évvel később mutatták ki a fertőzöttséget. A véradó nem sokkal a tünetek jelentkezése után meghalt. Az idén elhunyt betegnél ebben az évben jelentkeztek a betegség tünetei; a páciens decemberben halt meg, és a boncolás kimutatta a kórokozó jelenlétét.

Reid miniszter a parlamenti nyilatkozatban hangsúlyozta: egyelőre nincs bizonyítva, hogy a halálesetet a fertőzött vérrel elvégzett vérátömlesztés okozta; elképzelhető az is, hogy mindkét beteg egymástól függetlenül fertőződött meg. A brit tiszti főorvos véleménye szerint azonban a transzfúzió útján történt kórokozó-bevitel lehetőségét nem lehet kizárni – tette hozzá.

Nagy-Britanniában további 15 olyan személyt tartanak nyilván, akik később CJD-fertőzöttnek bizonyult donoroktól kaptak vért, de egyiküknél sem mutatták ki eddig a fertőzöttséget. Londoni szakértői kommentárok szerint azonban súlyos aggályok forrása a kór vérátömlesztéses terjedésének lehetősége, mert a tünetek csak hosszú évek alatt fejlődnek ki, és a fertőzöttség addig észlelhetetlen.

Mindazonáltal most már érvényben vannak bizonyos elővigyázatossági intézkedések; a brit donoroktól levett vérből például eltávolítják a fehérvérsejteket, amelyek nagy valószínűséggel hordozhatják a kórokozót.

Nagy-Britanniában a kilencvenes években tönkretette a marhatenyésztést az ágazaton végigsöprő marhakór-járvány, de az igazi bomba akkor robbant, amikor tudósok 1996-ban bejelentették: a Creutzfeld-Jakob-betegség nem sokkal korábban azonosított új, fiatalokat is megtámadó, hónapok alatt teljes agyi leépülést és halált okozó válfaja nagy valószínűséggel a fertőzött állatok húsának fogyasztásával kerülhet az emberi szervezetbe.

Az EU azonnal több évre betiltotta a brit marhahús exportját, Nagy-Britanniában pedig drákói állategészségügyi szűrési előírásokat léptettek életbe. A brit hatóságok jelenleg 143 olyan beteget tartanak nyilván, akik ebben a CJD-variánsban szenvednek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?