A középiskolás diákok rengeteg ötlettel és kreativitással vannak megáldva. Erről nem csak a Duna Televízió táborának lakóit, hanem mind az öt kontinens tévénézőit is meggyőzték júliusban. A tábor filmes csoportja három rövidfilmet készített egy hét alatt, melyekkel az alkotók már be is neveztek az augusztus 27. és 31.
A Kamasz útra sikere
A középiskolás diákok rengeteg ötlettel és kreativitással vannak megáldva. Erről nem csak a Duna Televízió táborának lakóit, hanem mind az öt kontinens tévénézőit is meggyőzték júliusban. A tábor filmes csoportja három rövidfilmet készített egy hét alatt, melyekkel az alkotók már be is neveztek az augusztus 27. és 31. között rendezendő 10. Diákfilm-szemlére. Július 6-án vasárnap 162 fiatal indult útnak a Duna Televízió székháza elől, hogy az Anyanyelvi táborban egy hetet töltsön el a Nógrád megyei Szurdokpüspökiben. Az idén hatodik alkalommal megrendezett táborba a gyerekek többsége Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről, illetve Kárpátaljáról érkezett, amelynek fő célja, hogy a résztvevők megismerkedhessenek a világ különböző tájain élő magyar fiatalokkal, ápolják identitásukat, és megismerkedhessenek a különböző országok, régiók kultúrájával is. A diákok kilenc kiscsoportos foglalkozáson vehettek részt, mint irodalommal, történelemmel, filmezéssel, fotózással, újságírással és rádiózással, néptánccal, népzenével, képzőművészettel, valamint idén először színjátszással is. A tábor csoportvezetőiként a Duna Televízió munkatársai kaptak főszerepet. A kiválasztott vendégelőadók a Duna Televízió szellemiségét szem előtt tartva tartották előadásaikat. A fiatal filmesek között olyan alkotó is segítette a kezdő érdeklődők munkáját, aki a tavalyi Diákfilmszemlén fődíjas lett. Talán ezért is reménykedhetnek az ifjú rendezők az idei sikerekben. A diákok filmjein kívül három teljes műsor is készült a táborban. A Kamasz útra és a Diákcsemege már július végén adásba került, míg a Nyelvőrző című irodalmi műsor szeptember első hetében kerül bemutatásra. (gsz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.