A japánok szent hegye felkerülhet a világörökségi listára

Tokió |

<p>Felkerülhet az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára a japánok által szentként tisztelt hegy, a Fudzsi.</p>

A japán Kulturális Hivatal szerdán közleményben jelentette be, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez tartozó Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Tanácsa javasolta a Fudzsi világörökségi helyszínné nyilvánítását. A hivatalos jóváhagyásra júniusban kerülhet sor a világörökségi bizottság kambodzsai ülésszakán. 

    Ha a Fudzsi is elnyeri a világörökségi helyszín státuszát, a hegy Japán 13. világörökségi helyszíne lesz. A 3776 méter magas vulkáni csúcsot tavak, nemzeti parkok, templomok és emlékhelyek övezik. Japánban mind a buddhista, mind a sintó vallási hagyományok szerint szent helynek tekintik a Fudzsit.     A hegyet évről-évre százezrek keresik fel a nyári csúcsidőszakban. A látogatók emelkedő száma miatt a helyi hatóságok igyekeznek összeegyeztetni a közlekedés és egyéb szükséges infrastruktúra fejlesztését a terület természeti szépségének oltalmazásával. A látogatók létszámának kordában tartására és a természetvédelmi költségek fedezésére már évekkel ezelőtt felmerült, hogy fizetőssé tennék a Fudzsi megmászását, ám ezt az ötletet egyelőre nem valósították meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?