A húsvét utáni 50. napon

Pünkösd, a húsvét utáni 50. nap, amely idén június 4-ére esik, a karácsony és a húsvét után a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe, neve a görög pentecostes (ötven) szóból ered. Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a Sínai-hegyi törvényhozás (mózesi törvény) emléknapja lett. Ezen a napon ülték meg annak emlékét, hogy az Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett. Nevezték „hetek ünnepének“ is (hétszer hét peszah után).

Bár pünkösdöt ünnepként csak a II. században említik keresztény írók (Tertullián, Origenes), ünneplése egyidős az egyházzal. Már 305-ben püspöki szinódus rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését. Az egyház születésnapjává nyilvánított pünkösd történéseit megörökítő Újszövetségi Szentírás részletesen leírja, hogy miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra.

Az első keresztény pünkösdkor a Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére. Az apostolok különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.

A pünkösdi jelképek a szél, a galamb és a tüzes lángnyelv. A katolikus egyházban a II. Vatikáni Zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Korábban, a II. Vatikáni Zsinat előtt pünkösd vigiliáját (az V. századtól) és pünkösd nyolcadát (a VII. századtól) is külön megünnepelték. Bár pünkösdhétfő a zsinati liturgiareform bevezetése óta már nem külön egyházi ünnep, a nyugati országokban ünnep.

A pünkösdi ünnep eszmeisége alapján jött létre a pünkösdista protestáns kisegyház. Az utóbbi évtizedekben a protestantizmusban létrejött és a katolikus egyházban is tért hódító karizmatikus megújulási mozgalom is a Szentlélek pünkösdi eljöveteléből meríti a lelkiségét.

A néphit szerint, ha pünkösdkor szép az idő, jó lesz a bortermés. Pünkösdhöz több népszokás is fűződik, ezek közül egyes vidékeken ma is él a pünkösdi királyválasztás. Ilyenkor a falu legényei különböző ügyességi próbákon mérik össze ügyességüket: lóverseny, bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás, stb. A győztes legény egy évig ingyen ihatott a kocsmában, neki tartozott engedelmességgel a többi, viselhette a pünkösdi koronát. Uralkodásának rövid idejére utal az irodalomba is átment „pünkösdi királyság“ elnevezés. Jellegzetes pünkösdi szokás a pünkösdi király vagy királyné körmenete: a legkisebb lányt pünkösdi rózsával, zöld ágakkal királynőnek öltöztetik és rózsaszirmot hullatva házról házra járnak köszönteni. A magyar pünkösdi szokások hasonlóak a szláv, román és germán szokásokhoz.

Pünkösd megünneplésének kiemelkedpő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik, és a rendszerváltozás óta a világ magyarságának rendszeresen ismétlődő tömegrendezvényévé vált.

Eredete: 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni. Az összegyűlt székelyek azonban Nagyerdőnél legyőzték a protestánsokat, megvédték katolikus hitüket. Ez idő óta minden pünkösd szombatján nagy búcsút tartanak, ahová a rendszerváltozás óta évente több mint százezer ember érkezik, főként Erdélyből, Magyarországról, a Vajdaságból, Szlovákiából és Ukrajnából, de a világ minden más tájáról is.