A híres mosoly titka

A nagy titok az a bizonyos „sfumato”, az a lebegés, amely a világ legismertebb mosolyát jellemzi. Jacques Franck azt a célt tűzte ki, hogy rekonstruálja az olasz mester munkamódszerét, erre utal a kiállítás alcíme is, amely „a munka egyetemes zsenijeként” határozza meg Leonardót. Franck tanulmányozta a korabeli írásokat, köztük az alkotó feljegyzéseit, majd – saját festői gyakorlatát is felhasználva – 6 pannót készített, melyeken újra felidézte Mona Lisa szemének megalkotását, illetve annak különböző szakaszait. A „sfumato” titka az, hogyan kapcsolódik szinte észrevehetetlenül a fény és az árnyék – magyarázta el a művészettörténész.

Lenardo a „mikrofelosztás” módszerét alkalmazta – magyarázta Franck. Az imprimatúra nevű alapozással enyhén sárgás színt adott, majd a kontrasztok létrehozásához fogott hozzá, igen oldott, vöröses színeket alkalmazva. Ez után újra kiemelte az árnyékokat, finom vonalkázó, árnyalásos technikával. Ezt újabb, fátyolos hatású imprimatúra réteg követte, mely betakarta és álcázta a formát. Egymást követték a mind finomabb, oldott ecsetvonások, minden réteget újra elfedett ez a türelmesen felhordott fátyol, s az egész vastagsága nem haladja meg az 1–2 millimétert.

Franck szerint Mona Lisa arcán da Vinci vagy harmincszor is elvégezte ezt a műveletet. Feltehetően nagyítóval dolgozott, mert harmincad vagy negyvened milliméter vastagságú rétegekről volt szó, és a munka évekig tartott. A művészettörténész emlékeztetett arra, hogy a vonalkás árnyalás a római idők óta használatos módszer a mélység megadására, az olajfestmény pedig maga is lehetővé teszi a domborzatot. Leonardo a két módszer szintézisét valósította meg abbeli törekvésében, hogy különleges felületet. E folyamat állomásait jelenítik meg a Franck által festett, a firenzei képtárban kiállított pannók.

Mona Lisa nagyon lassú, nagyon alapos munka gyümölcse, olyan munkáé, mely sok gondolkodás és tapasztalat összegezése.