A gyerek és a szekták

Több mint kétszáz vallási csoportosulás, mozgalom van a világon, amelyek részben vallási közösségek és egy „új világ” előkészítői.

A különböző mozgalmak tagjaiknak az önmegvalósítást ígérik, ha részt vesznek a gyakran költséges tanfolyamaikon. Az ezen a módon elért tudással képesek hatni a társadalomra. Egyes ifjúsági vallások keresztény közösségnek tekintik magukat. Ezeknek zárt, szigorú felépítésük van, és élesen elkülönülnek környezetüktől.

Más csoportok egy megvilágosodott mesterre hivatkoznak és meditációs fortélyokra. Az új vallási közösségeket azonban egyértelműen nem lehet csak rossznak ítélni, mivel némelyik, tagjainak kapcsolatokat és kötődéseket jelent, és ez segítheti a személyiség fejlődését, érését. De sok negatívumot is tartalmaznak.

A figyelmes szülő könnyen észreveheti, hogy gyermeke szektával áll kapcsolatban, hisz szembetűnően megváltozik a magatartása. Az eddigi szabadidős tevékenységeket feladja a közösségért, régi barátságokat megszakít, minden alkalmat megragad arra, hogy meggyőzze szüleit új barátai „helyes cselekedetéről”.

Mit tenni?

Ha látja, hogy a csoport gyermeke felett uralkodásra tör és anyagi hozzájárulást követel, tudatosítsa gyermekében ezeket a megfigyeléseit. Ha ismer szektából kivált egyént, vonja be őt is a gyermekével folytatott beszélgetéseibe.

Ha gyermeke már hosszabb idő óta tagja a szektának, akkor a kilépés jóval nehezebb, mert a gyerek magáévá tette a csoport gondolkodásmódját, és elzárkózik a szülői érvek elől, beszélgetéseik veszekedésbe torkollanak. Ez közvetetten megerősíti gyermekében, hogy jobb helye van a csoportban, mint a családban. Ezenkívül még a bizalom is megszűnik kettejük között. A szekta tagjai áltálában hosszabb-rövidebb idő után kilépnek, ezért törekedjen a kapcsolat fenntartására gyermekével, mert ha elszakad a csoporttól, szüksége van a támogatásra, miután baráti kapcsolatait már rég felszámolta.

Egy tizenhat éves fiatal gyakorlatilag már önállóan dönthet vallási hovatartozásáról. A szülők persze megtilthatják érintkezését egy szektával, ez azonban nem segít, sőt még inkább elmérgesítheti a helyzetet, hiszen ő a szülők tudta nélkül is fenntartja, sőt még el is mélyíti a kapcsolatot velük.

Ha gyermeke úgy dönt, hogy befejezi tanulmányait, és a szektára áldozza minden idejét, forduljon tanácsadóhoz.

Soha ne adjon gyermekének pénzt adományra, mert minél több pénzt áldoz a közösségre, annál nehezebb lesz kiválnia. Ne menjen bele egyezségekbe és hitelakciókba, amelyek gyermekét még jobban a csoporthoz köthetik.

Ha fennáll a veszély, hogy a gyerek szakítani akar a családjával, akkor forduljon olyan szülőkhöz, akiknek szintén szektatagok a gyermekei, mert mások tapasztalatai sokat segíthetnek, miután hasonló problémáik vannak. Ezekről a szülőkről a gyermekjóléti szolgálatoknál, vagy családsegítő központoknál próbáljon érdeklődni.

Ami persze a megelőzésben a legfontosabb az az, hogy a családi együttléteket gazdaggá kell tenni. Minden családtagnak éreznie kell a feléje áradó őszinte szeretetet, a családhoz tartozás előnyeit. A gyermeknek családon belül kell értékesnek éreznie magát, megfelelő elismerést és „simogatást” kapnia.

(A szerző pszichológus, Derűs Gyermekkor Alapítvány)

A szektagyanús új vallási csoportok tipikus ismérvei, amelyek a fiatalokat befolyásolják és csak nehezen felbontható függésben tartják:

1. Tetemes összeg mint személyes áldozat a közösségért

2. Megterhelő munka a csoportban, részvétel a rendezvényeken, amelyekért a szabadidejüket áldozzák fel

3. Együttélés a vallási közösségben az eddigi családi élet kárára, hogy kiküszöböljék a család „káros” hatását

4. Az abszolút igazság igénye – a közösség révén elnyeri a halhatatlanságot, csak ez a közösség tudja megszabadítani bajaitól

5. Függés egy meg nem érinthető vezetőtől, akinek földöntúli erőt és képességeket tulajdonítanak. Ez a személy sokszor történelmileg és irodalmilag egyáltalán nem létező, és tanításai szóban terjednek csupán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?