A felnőtteket terheli a felelősség

A statisztikák szerint Szlovákiában évente átlagban kétszáz gyermek és fiatalkorú hal meg balesetben. Az őket ért halálos szerencsétlenségek miatt évente mintegy hét iskolai osztályt lehetne bezárni. Az ember azt gondolná, ha reggel, mielőtt bemegy a munkahelyére, rázárja a lakásajtót vakációzó gyermekére, nem történhet csemetéjével semmi baj.

Naivitás volna azt hinni, hogy a balesetek lehetősége teljes mértékben kizárhatóA tapasztalatok azt mutatják, gyakran éri baj a gyermekeket négy fal között is. Alena Synková, a Szlovák Gyermekalap igazgatója szerint a baleset a második leggyakoribb halálok a gyermekek körében a súlyos halálos kórokat megelőzve. Bár a balesetek gyakran nem halálos kimenetelűek, maradandó sérüléseket, károsodásokat eredményezhetnek. A gyermekeket ért halálos balesetek negyven százaléka egyébként közúti szerencsétlenség miatt következik be.

Óvatos svédek

Az Európai Unión belül Svédországban történik a legkevesebb – harmadannyi, mint nálunk – halálos gyermekbaleset, köszönhetően a számos, szigorú óvintézkedésnek: a skandináv államban például kötelező a gyermekülés használata a személygépkocsikban. A gyermekalap képviselői szerint a balesetek jelentős hányada írható a felnőttek figyelmetlenségének rovására.

Többen úgy vélik, a vonatkozó szabályok szigorítása nagyban csökkenthetné a baleseti kockázatot. Kevesebb volna a halálos vagy súlyos sérüléssel járó közúti baleset, ha az állam a gépjárművekben gyermekek szállításakor kötelezővé tenné a gyermekülések használatát, illetve a kerékpározók számára előírná a fejvédő sisakok viselését.

A lakás is veszélyes terep lehet

A szakemberek próbálják arra is felhívni a figyelmet, hogy nemcsak az útkereszteződés, a gyalogátkelő, hanem akár a lakás is lehet veszélyes terep a gyermekek szempontjából, különösen a konyhában és a fürdőszobában történnek gyakran balesetek. A gyermekalap munkatársai egyben arra is emlékeztetnek, hogy a vízbefúlás, a fulladás, a mérgezés, az esés és az égés szintén gyakori halálok.

Minden második vízi baleset halállal végződik. A gyermekeket ért égési sérülések főként azért veszélyesek, mert a gyerekek bőre még nincs felvértezve a környezet ártalmai ellen, számukra egy kis égés is nagy fájdalmat, sérülést jelent.

Tisztítószerek, vegyi anyagok

Köztudott, hogy a kisgyerekek szívesen kóstolgatják a különböző tisztítószereket, vegyi anyagokat. A mérgezés elkerülése érdekében, a gyerek számára elérhetetlen helyen kell tárolnunk a vegyszereket és a gyógyszereket. Ha a baleset mégis megtörténik, előbb próbáljuk kideríteni, mit és mennyit ehetett csemeténk a szerből, illetve részesítsük őt azonnali elsősegélyben! Naivitás volna azt hinni, hogy a balesetek lehetősége teljes mértékben kizárható, fontos ugyanakkor hangsúlyozni, kellő körültekintéssel, felelősségteljes hozzáállással csökkenthető a balesetek esélye. A felnőtteket terheli a felelősség még akkor is, ha egyértelműen gyermek okozta a közúti balesetet, fel kell tennünk ugyanis önmagunknak a kérdést, jó példával járunk-e elöl, megtanítottuk-e gyermekeinket a közúti közlekedés szabályaira vagy sem, figyelmeztet Marta Bujňáková, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?