A falusi környezet ára

A nagyvárosok melletti villanegyedek már a szociológusok és néprajzosok figyelmét is felkeltették. Felméréseik szerint a nagyvárosi panelrengetegeket elsősorban azok hagyják el, akik a leginkább nyertek a Dzuridna-kormány által végrehajtott reformokon.

A nagyvárosok melletti villanegyedek már a szociológusok és néprajzosok figyelmét is felkeltették. Felméréseik szerint a nagyvárosi panelrengetegeket elsősorban azok hagyják el, akik a leginkább nyertek a Dzuridna-kormány által végrehajtott reformokon. Az a harminc-negyvenéves generáció, amely az iskolázottságának köszönhetően jól fizettet állást talált a nagyobb városokban, és képes akár nagyobb hitelt is felvenni.

A szatellitvárosok az elmúlt időszakban elsősorban a nagyvárosok melletti falvakban épültek. A fiatalabb és gazdagabb betelepülők azonban nemegyszer képtelenek beilleszkedni a családi szálakkal egybekötött hagyományos falusi közösségekbe.

Mindez elsősorban azért jelent problémát, mivel a betelepülőknek gyakran egész más igényeik vannak, mint az eredeti lakosságnak. Míg falun normális jelenségnek számít a háztáji állattartás, a városról betelepült fiatalokat zavarja a szomszéd által tartott sertések bűze, vagy akár a reggeli kakaskukorékolás. Gyakori problémának számít, hogy míg a házukhoz nem egy esetben több millióért hozzájutó új betelepülők a fűvel bevetett udvarukon grillpartit rendeznek vagy a medencéjükben úszkálnak, az őslakos szomszéd traktorral szántja a kertet.

A szatellitvárosok további problémája, hogy a panellakáshoz szokott városlakók nem egy esetben a vidéki környezetben is szeretnék fenntartani a különállásukat, vagyis a szomszédokkal való kapcsolataikat a minimálisra csökkenteni. Többségük ugyanis még mindig a közeli nagyvárosban dolgozik, így az ismeretségi körük is általában onnan kerül ki.

Nem csoda, ha mindezek fényében az új villanegyedekben nem is nagyon igénylik az üzleteket, mozikat, iskolákat, hiszen többségük ezen igényeit a városban elégíti ki.

A nagyvárosok és főként a Pozsony környékén épülő villanegyedekben lakók manapság a legnagyobb problémának a közlekedést tartják. A szatellitvárosok ugyan közel vannak a nagyvárosokhoz, ezekben azonban egyre többen élnek, reggel és este így hosszú kocsisorok állnak a városok kivezető útjain. A csendes lakókörnyezetért így naponta akár több órát is kell várniuk a közlekedési dugókban. (m. i.)

Egy 200 négyzetméteres ház ára (Sk)

Pozsonyi árak

Dunacsún 8 900 000

Dévényújfalu 7 900 000

Dévény 3 500 000

Dlhé Diely 7 000 000

Dolné Hony 4 600 000

Pozsonyhidegkút 8 600 000

Horvátjárfalu 5 200 000

Károlyfalu 6 200 000

Koliba 9 600 000

Kramáre 6 200 000

Lamacs 4 600 000

Nivy 7 000 000

Pozsonyligetfalu 7 000 000

Pozsonypüspöki 4 600 000

Récse 5 400 000

Oroszvár 8 000 000

Pozsonyszőlős 5 600 000

Vereknye 6 400 000

Vidéki árak

Szenc 5 100 000

Dunaszerdahely 2 600 000

Vágsellye 1 800 000

Érsekújvár 2 000 000

Nyitra 1 700 000

Besztercebánya 2 494 000

Rimaszombat 1 960 000

Rozsnyó 1 740 000

Kassa 3 000 000

Zsolna 3 400 000

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?