Az egyik legnépszerűbb brit énekesnő új kislemezét a Depeche Mode régi slágere inspirálta. Jamelia a dalban hangmintákat is felhasznál a Personal Jesusből.
A Depeche Mode ihlette meg a sztárénekesnőt
„Szeretem a változatosságot a zenében – mondta a második gyermekének tavaly októberben életet adó Jamelia. – Az emberek néha megdöbbennek, mennyiféle zenét hallgatok. Titokban egy kicsit rocker is vagyok.”
„Bele fogok bolondulni”
A dal a Beware Of The Dog címet kapta, és a szeptember végén megjelenő új album, a Walk With Me első kislemeze lesz, noha utolsóként készült el a lemezről.
„Először le is hagytam a számot az albumról, mert vagy ötször is megpróbáltuk megcsinálni, de valami mindig hiányzott belőle. Mégsem hagyott nyugodni azután sem, mert tudtam, ebből valami nagyszerűt lehet kihozni. Tudtam, hogy ha nem próbálom meg újra, bele fogok bolondulni. Ekkor jött az ötlet, hogy a Personal Jesust használjuk fel” – mesélte az énekesnő a dal viszontagságait.
Újhullámos szinti-pop
Jamelia nem az első, aki ehhez a dalhoz nyúl, hiszen a Sugababes tavalyi albumán szereplő It Ain’t Easy című számban is felismerhető volt a Personal Jesus jellegzetes gitáralapja, bár ott nem eredeti hangmintán alapult. A Muse új albumának egyik dalában egy másik Depeche Mode-sláger, az Enjoy The Silence vezérmotívuma csendül fel, míg az év egyik legsikeresebb dala, Rihanna S.O.S. című száma a Soft Cell Tainted Love-jának alapjára készült, így nyugodtan kijelenthető, sikerrecept a Depeche Mode, illetve más újhullámos szinti-pop együttesek munkásságára támaszkodni.
Borítékolható a siker
Jamelia Davis Birminghamből érkezett a brit pop élmezőnyébe, és bár igazán csak az elmúlt évek folyamán futott be, már 1999-ben, 18 évesen megjelentette első kislemezét, egy évvel később pedig már egy albumot is, Drama címmel. Ezzel máris a brit R&B egyik legnagyobb sztárjává vált, ám szokatlan módon nem folytatta tovább a listák ostromát, hanem elment szülni. Mindez azonban nemhogy viszszavetette volna a karrierjét, hanem inkább csak jótékony hatással volt rá, hiszen amikor 2003-ban Superstar című száma az év egyik legnagyobb slágere lett. Most újra szülésből tér vissza, a siker pedig ezek után borítékolható. (o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.