A countryzene legkeményebb asszonya

Az nem szereti vagy nem ismeri a countryzenét, aki nem ismeri Loretta Lynn nevét. „Az óriások minden alakban és méretben előfordulnak. Country-zenei körökben azonban nincs nagyobb a százötvenhét centiméteres Loretta Lynn-nél” – írja az ameri-kai előadó kerek, 90. évfordulójára kiadott Music Spotlight-kiadvány, amely száz oldalon – számtalan archívfelvétellel – mutatja be az énekesnő megpróbáltatásoktól nem mentes életét. (A zenész kultuszának zálogaként a magazin különszáma valamennyi amerikai államban kapható.)

Kitörés a mélyszegénységből

Loretta Lynn nagy és jelentőségteljes utat tett meg ahhoz, hogy kilencvenévesen elmondhassa magáról, hogy a műfaj vitathatatlan királynője, a zsáner legtöbb elismeréssel kitüntetett előadója és úttörője, aki huszonegy listavezető dallal büszkélkedhet a hat évtizedes pályafutása során. Tizennyolc kategóriában jelölték Grammy-díjra, amelyet háromszor vehetett át (ezen felül kitüntették a Grammy-életműdíjjal), megkapta a Kennedy Központ elismerését és a női előadók közül először ve-hette át az amerikai Countryzenei Szövetség Év előadója kitüntetést. Az 1976-ban megjelent önéletrajzi kötetében, amely a leghíresebb dala után A szénbányász lánya (Coal Miner’s Daughter) címet viseli, azt írta: a Franklin D. Roosevelt-adminisztráció éveiben született, de nem jelölt meg konkrét évet. Ezért egészen addig, amíg tíz évvel ezelőtt elő nem került a születési anyakönyvi kivonat, amely bizonyítja, hogy Loretta Webb néven 1932. április 14-én, a Kentucky állambeli Butcher Hollowban látta meg a napvilágot, a sajtó, a zenei közösségek és rajongói is készpénznek vették, hogy 1935-ben született. Márpedig az angyalhangú éne-kesnő valójában Herbert Hoover elnök kormányzása és a nagy gazdasági világválság idején született, Melvin és Clara Webb nyolc gyermeke közül a másodikként. Az Észak-Kentuckyban, mintegy kétszáz méter magas völgyben ta-lálható Butcher Hollow egy szénbányászközösség puritán lakhelye volt az Appalache-hegység egyik régiójában, ahonnan a legközelebbi város – Van Lear – öt mérföldre esett. Az énekesnő családja olyan szegény volt, hogy az édesanyja nem ment kórházba, hanem a lakásukként szolgáló egyszobás fakabinban, az egyik szomszéd segítségével adott életet a lányának, mert nem tudták volna megfizetni a kórházi ellátást. Édesapja – míg bele nem rokkant a munkába – szénbányászként dolgozott, szegényes fizetését gazdálkodással egészítette ki. Később sokszor beszélt arról, hogy habár az apjá-nak karácsonyonként harminchat centből kellett kigazdálkodnia az ajándékvásárlást, mégis minden gyereknek tudott valami apróságot venni. Pedig Webbékhez sem az áram, sem a víz nem volt bekötve, és a falak is csak újsággal voltak borítva. Esténként azonban az összekuporgatott pénzből vásárolt rádió mellett ültek és zenéket hallgattak, alapvetően a Grand Ole Opry nashville-i countryzenei intézmény társulatát. Nem csoda, hogy a gyerekek közül Peggy Sue, Jay Lee és Crystal Gayle is countryzenész lett – igaz, nem olyan is-mertek, mint a nővérük. Amikor Loretta Lynn meghallotta Kitty Wells, a zsáner nashville-i úttörőjének sokat bírált első dalait, majd a bombaként robbanó 1952-es It Wasn’t God Who Made Honky Tonk Angels című slágerét (az első női előadó által elért toplistaelső kislemez), már tudta, hogy az énekléssel törhet ki a mélyszegény-ségből. Igaz, időközben megismer-kedett a frissen leszerelt és nála hat évvel idősebb Oliver Lynn-nel, akivel 1948-ban, tizenöt évesen össze is házasodott.

Jó leszel a kislányomhoz, különben megöllek

– intette az énekesnő cseroki indián nagyapja a fiatalembert. Édesapja pedig csak két feltétellel engedte el: ha az újdonsült férj nem üti meg a lányát és nem viszi messzire a családtól. Ma már tudjuk, ezek egyikét sem tartotta meg, ellenben a mindenki által Doolittle néven becézett férfi elindította a zenei pályafutását. Szerette hallgatni, ahogy a felesége énekel a házban, így 1953-ban egy tizenhét dolláros Harmony-gitárt vásárolt neki, és megkérte, hogy tanuljon meg játszani rajta.

A country úttörője

Lynn nemcsak autodidakta módon elsajátította a hangszerismeretet, hanem férje buzdítására Loretta and the Trailblazers néven formációt is alapított, amelyben a fivére, Jay Lee volt a szólógitáros. Gyakran fellé-pett kisebb koncerthelyszíneken és szerepelt a tévében is, de az első kislemeze, az I’m a Honky Tonk Girlmegjelenésére 1960-ig kellett várnia. Az alig kétperces szerzeményt akkor írta, amikor négygyermekes anyaként és feleségként Washington államban élt, és már alkalmanként fellépett néhány countryzenei bandával. Lynn, akárcsak tragikus sorsú barát- és pályatársnője, Patsy Cline, kénytelen volt megharcolni az iszákos és hűtlen férjével, dolgozó nőként eltartotta a családját, és bizony megszenvedte a magáét a country legendás intézménye, a Grand Ole Opry férfitársadalmában, összetűzésbe keveredett a haszonéhes lemezkiadókkal és menedzserekkel is. A megpróbáltatások – miként a Me & Patsy Kickin’ Up Dust: My Friendship with Patsy Cline című legutóbbi könyve állítja – csak erősebbé tették.

Nem maradt el a siker: a debütáló előadó és férje rádióállomásról rádióállomásra vitte az első, stúdióban felénekelt hanglemezt, amely a márciusi kiadása után nyárra felkerült a rangos Billboard könnyűzenei toplista countryzenei helyezettjei közé. A country 1950-es évekbeli népszerű iránya, a másodrendű kis mulatókban kifejlesztett Bakersfield-hangzás jegyében rög-zített dal végül nemcsak az előadó egyik leghíresebb és legjobb kritikai fogadtatásban részesült szerze-ménye, hanem az életéből készült későbbi film kulcsjelenetét is adta. (A szénbányász lánya, amely magyarországi moziforgalmazásba is került, 1981-ben Oscar-díjat hozott az őt megszemélyesítő Sissy Spacek texasi színésznőnek.) Viszont nagy utat kellett bejárnia az önéletrajzi kötet és az életrajzi filmig: hosszú évek alatt elsöprő dinamizmussal vált a műfaj legnagyobb sztárjává, aki egyrészt a nők helyzetére is reflektáló, karcos szövegű szólódalaival, másrészt az Ernest Tubb-bal, majd Conway Twittyvel formált emlékezetes duója révén is bebetonozta magát a zenetörténetbe. (Előbbivel három közös stúdióalbumot, utóbbival tíz közös albumot rögzített.)

Az első stúdióalbuma, a Loretta Lynn Sings már a világ egyik legjelentősebb lemezkiadója, a Decca gondozásában került a boltokba, mindkét oldalán hat-hat elfeledett dallal. Innentől sorra érkeztek a toplistás szerzemények a következő albumokról: a Wine, Women and Song; a Before I’m Over Yo u; a Blue Kentucky Girl; a Dear Uncle Sam. Az áttörést mégis az 1966-os You Ain’t Woman Enoughcímű stúdiómunka jelentette, amely nemcsak Lynn első countryzenei toplistás albuma, hanem később több feldoldozás alapja, a második önéletrajz, majd a legutóbbi album (igaz, itt csak félig-meddig) címadója lett. A következő évben érkező Don’t Come Home a Drinkin’ (With Lovin’ on Your Mind) már nemcsak toplistaelső, hanem aranylemez volt. Mindkét albumcímül szolgáló dal erőteljesen reflektál a szegény, dolgozó nők sorsára, ami hozzájárult ahhoz, hogy egy csapásra közkedveltté lettek. Ebbe a trendbe illeszke-dik a következő album címadója, a férje hűtlenségére reflektáló Fist City, amely egyidőben vezette a toplistákat a You Ain’t Woman Enough (To Take My Man) című másik, időközben ugyancsak klasszikussá vált szerzeményével.

Női energiák

Habár Lynn mindig is határtologató művész volt (a The Pill című dalát például Bostontól Tulsáig hatvannál több rádió tiltotta be a fogamzásgátlás propagálása mi-att), alapvetően mégiscsak a Coal Miner’s Daughter előadójaként gondolunk rá. Az 1969. október elsején felénekelt, majd egy évvel később megjelentett dal, amely az énekesnő gyermekkorát bemutatva a hősként tisztelt édesapáról szól, országos sláger lett. Előbb kislemezként, majd a ’71-es újabb aranylemez dalaként jelent meg. Az eredeti megjelenés óta többször is feldolgozták – a countrycsillag nemcsak egymaga gondolta újra (legutóbbi albumán nem elénekli, hanem prózaként mondja el), hanem pályatársnőivel, Sheryl Crow-val és Miranda Lamberttel közös trióban is. Sőt, ami a női energiák összefo-gását illeti, az előző húsz év viszonylagos eseménytelenségéből az 1993-as Honky Tonk Angels rázta fel Loretta Lynn rajongóit. A Dolly Partonnal és Tammy Wynette-tel, a műfaj két másik sztárjával rögzített duettalbum aranylemez lett és számtalan emlékezetes közös fellépést eredményezett. Mégsem ez a munka, hanem a Jack White alternatív-blueszenész produceri és zenei közreműködésével készült Van Lear Rose című 2004-es album tette országosan és nemzetközi szinten is legendás alkotóvá. A munka, amelynek kiadásakor Lynn hetvenkét, White pedig huszonnyolc éves volt, aranylemez, kultalbum és két Grammy birtokosa lett. Innen az-tán nem volt megállás: a kései albumok (Full Circle; White Christmas Blue; Wouldn’t It Be Great; Still Woman Enough) egytől egyig utat találtak a közönséghez. Sőt, április az utóbbi időben rendre a country-énekes-dalszerző születésnapjának megünneplésével telik Nashville-ben, a 87. születésnapot például óriásbulival köszöntötték, amelyen a műfaj nagy nevei (Tanya Tucker, Keith Urban, Dennis Quaid, Alan Jackson, Miranda Lambert) mellett Lynn lánytestvérei (Crystal Gayle és Peggy Sue énekesnők) is felléptek. Igaz, akkor sokan attól tartottak, hogy ez lehet a veterán előadó utolsó nyilvános fellépése, mert az előző évben csípőtörést szenvedett, nem sokkal korábban pedig agyvérzést kapott.

Eszem ágában sem volt, hogy hagyjam magamat megállítani

– kontrázott rá aztán a gyógyulására irányuló kérdésekre a People magazinnak adott interjúban. A koronavírus-járvány alatt megjelentetett Still Woman Enoughtényleg megőrizte a műfaj női válfajának klasszikus hangzását, de mégis tud újat kínálni. A címadó szerzeményt az előadó a leányával, Patsy Lynn Russellel írta, és két pá-lyatársnőjével, Reba McEntire-ral és Carrie Underwooddal duettként adja elő. Sőt, a John Carter Cash (a country néhai álomházaspárját alkotó Johnny Cash és June Carter Cash gyermeke) produceri felügyelete alatt, a Tennessee állambeli Hendersonville-ben található stúdióból még egy album fog érkezni – igaz, nem tudni, mikor. Annyi biztos, hogy akárcsak az előző négy stúdiómunka esetében, most is új dalokat és régi dalok új feldol-gozásait hallhatják a rajongók. 

Élő legenda

Loretta Lynn, akinek 45 millió példányban értékesítették az albumait, már az 1970-es években megnyitotta a saját ranchát a Tennessee állambeli Hurricane Millsben, amely nemcsak az otthona, hanem múzeumnak, koncerthelyszínnek és stúdiónak is helyet ad. Gyermekkori otthona ugyancsak nyitva áll a nagyközönség előtt, 2020-ban pedig már a szobra is megtekinthető Nashville-ben. Öt gyermeke közül kettőt elvesztett, de az egyik unokája, Tayla Lynn és Conway Twitty unokája, Tre Twitty 2021-ben duót alapított, amelyben a nagyszülők slágereit éneklik.

Navarrai Mészáros Márton