A bumeráng az űrben is visszatér

Tokió. A bumeráng az űrben is bumeráng, azaz ha elhajítják, visszatér a kiindulópontra – bizonyította be az űrben Doi Takao japán űrhajós.

Az Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó japán asztronauta a múlt héten hajította el háromágú repülő eszközét, amely, akárcsak a Földön, az űrhajó mikrogravitációs környezetében is visszatért kiinduló pontjára – közölte a Jaxa japán űrkutatási társaság.

Doi Takao a japán Kibo űr?laboratórium felszerelésére érkezett az űrállomásra, a bumeránghajítás afféle szorgalmi feladat volt a számára: a sportág földi világbajnoka, a japán Togai Jaszuhiro bízta rá a nagy dobást. A Jaxa nem közölt további részleteket a kísérletről, de közölte, hogy rövidesen közzéteszik a dobásról készült videofilmet.

A Mainicsi Simbun című japán lap azonban már kapcsolatba lépett az űrhajós feleségével, aki elmondta, hogy beszélt férjével, és megtudta tőle, hogy magát Doit is elképesztette a bumeráng űrbeli viselkedése.

„Igencsak meglepődtem, amikor azt tapasztaltam, hogy ugyanúgy repül, mint a földi környezetben” – idézte az asszony férjének szavait.

A szokatlan kísérlethez személyesen gratulált az űrhajósnak Fukuda Jaszuo japán miniszterelnök, akinek Takao megígérte, hogy Földre való visszatérése után megmutatja a bumeránghajításról készült videofelvételt.

A menetrend szerint az Endeavour ma este száll le a floridai Kennedy Űrközpontban, ha azt az időjárási viszonyok lehetővé teszik. Az űrrepülőgép tegnap vált le a Nemzetközi Űrállomásról. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közlése alapján a manővert 340 kilométeres magasságban, közép-európai idő szerint tegnap nem sokkal éjfél után hajtották végre az űrhajósok. A lekapcsolódás a tervezetthez képest mintegy fél órával később történt meg, mert az űrbázis egyik napelemtábláját forgató kar meghibásodott, és ennek következtében a panelszerkezet az Endeavour hajtóművének az útjába került. Miután viszont elhárították a műszaki hibát, az űrsikló gond nélkül levált az ISS-ről.

Az Endeavour március 11-én indult el úti célja felé, így 16 napos küldetése a Nemzetközi Űrállomás esetében a leghosszabb az amerikai űrrepülőgépek történetében. Legénységének tagjai összesen öt külső űrszerelési munkát végeztek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?