A budai Várban helyezik el Habsburg Ottó hagyatékát

Budapest |

<p>Habsburg Ottó hagyatékának a budai Várban való elhelyezéséről döntött a kormány - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.</p>

 A kormányhatározat szerint a kabinet örömmel fogadta Habsburg Ottó hagyatékát és fontosnak tartja, hogy azt méltó helyen és módon helyezzék el, a budai Várban.

A határozat rendelkezik egyes budavári fejlesztésekről is a Nemzeti Hauszmann-terv keretében. Mint a dokumentumban olvasható, a kormány a 2017-es költségvetésben forrást fog biztosítani a Palota út-Csikós udvar-Hunyadi udvar teraszai között létesítendő akadálymentes közlekedési tengely és a Lovardához kapcsolódó kiszolgáló istállóépület megvalósítására, a Csikós udvar és a Hunyadi udvar közötti feljárórámpa újraépítésére, a Karakas Pasa tornyának a rekonstrukciójára, a Buzogány-torony és az ide vezető gyilokjáró egykori állapotának helyreállítására, valamint a nyugati kertek alatt létrehozandó új mélygarázs létesítésére.

A határozat nem említ összegeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?