A brit feleségek 40 százalékának feszült a viszonya anyósával

London |

<p>A brit feleségek 40 százalékának feszült a viszonya anyósával, minden tizedik már annyira összeveszett férje anyjával, hogy jelenleg nem állnak szóba egymással - derült ki egy tanulmányból.</p>

A legtöbb civakodás a gyerekek/unokák neveléséből adódik, de rendkívül széles a vitatématár: a divattól a testsúlyon át az élet minden apró mozzanatára kiterjed.

    A nagy-britanniai felmérés kétezer felnőtt nőre terjedt ki. Negyvenegy százalékuk esetében már előfordult, hogy megkérték férjüket, beszéljen anyjával, mert olyasvalamit tett vagy mondott, ami nagyon nincs ínyére. A nők fele veszekedett már párjával az anyós miatt, 40 százalék olyan gyakran, hogy az már komoly feszültséget kelt a párkapcsolatban. Tizenöt százalék azok aránya, akik igen közel jutottak a váláshoz párjuk anyja miatt.    A The Daily Telegraph című lapban ismertetett tanulmány mindazonáltal kitér arra is, hogy sok jó köszönhető a nejek anyósainak, mindenekelőtt a gyerekekre való vigyázás.    A vizsgálatot végző OnePoll cég kérdései az anyósok keresztneveire is kiterjedtek. Az eredmény alapján a legkiállhatatlanabbak a Margaret, Marjorie és Brenda nevűek. A tízes listán utánuk következnek a Lindák, Maureenek, Peggyk, Angelák, Barbarák, Patriciák és Cynthiák. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?