A Bosman-effektus

Hogy ki volt minden idők legjobb futballistája, Pelé, Puskás vagy Maradona, arról megoszlanak a vélemények (az angolok ráadásul Geroge Bestre szavaznának). De hogy melyik játékos volt a legnagyobb hatással a futballpiac szabályaira, az egyértelműen megállapítható.

Az alapkonfliktus

A belga Jean-Marc Bosman nem volt ismert labdarúgó, pályafutása során csupán a korosztályos válogatottságig vitte. Bosmannak, az RC Liége játékosának 1990. június 30-án lejárt a szerződése, és nem akarta meghosszabbítani azt. Klubja nem engedte el, hanem csupán ún. átadólistára helyezte, és 11 743 000 belga frank átigazolási díjat kért érte. Ilyen összeget azonban Bosmanért egyetlen klub sem volt hajlandó fizetni.

Pert indított

A huzavonának végül az lett a vége, hogy Bosman perre vitte az ügyet, azzal érvelve, hogy egy éven át nem gyakorolhatta hivatását, a labdarúgást, ez alatt az idő alatt bevétele sem volt. A Belga Legfelsőbb Bíróság kérésére az üggyel az Európa Unió legfelsőbb bírósága, a luxemburgi székhelyű Európai Közösségek Bírósága (EKB) kezdett foglalkozni. Bosman ugyanis az Európai Unió alapokmányaként számon tartott Római Szerződés 48. cikkelyére hivatkozott, amely a munkaerő szabad áramlásáról szól.

Pert nyert

Az EKB 1995. december 15-én hozott ítéletet, amelyben Bosmannak adott igazat az RC Liége és a belga szövetség (s ezáltal közvetve a FIFA) ellenében. Az ítélet következtében a FIFA kénytelen volt eltörölni a lejárt szerződésű labdarúgókért kérhető transzferdíjakat (az egyesületek csak ún. nevelési költséget kérhettek távozó labdarúgójukért, ami nagyságrendekkel alacsonyabb összeg, mint volt a vételi díj).

Balog és a „3+2 megoldás”

Az EKB ezenkívül foglalkozott az UEFA és az Európai Unió közötti, szintén a kilencvenes évek legelejétől érvényben lévő „gentleman’s agreement”-tel, amelynek értelmében egy csapatban három külföldi játékos léphetett pályára (illetve további két olyan „asszimilált futballista”, akik legalább öt éve az adott országban játszottak). Ez volt az idegenlégiósokra vonatkozó „3+2 megoldás”, amelyet az EKB szintén eltörölt. Nem sokkal később Balog Tibor, a belga Charleroi magyar légiósa is bírósághoz fordult, azt kérve, a Bosman-ügyben hozott ítéletet terjesszék ki nem uniós állampolgárságú futballistákra is. A bíróság helyt adott Balog keresetének.

Tönkrement házasság

A futballtársadalom, vagy legalábbis a játékosok zöme Bosmant ünnepelte, aki azonban egymaga volt kénytelen megvívni harcát a FIFA-val. Igazságát bebizonyítania nem volt könnyű, s elmondása szerint csupán Hollandiából kapott hivatalos segítséget: egy barátságos válogatott mérkőzés bevételét ajánlották fel a futballista-fizetésétől eleső Bosman javára, akinek ráadásul a házassága is tönkrement a pereskedés alatt. (gj)

A Bosman-ügy következményei:

felszabadult a munkaerőpiac a labdarúgásban;

a tehetősebb klubok azt is megengedhetik maguknak, hogy – mint a Chelsea példája mutatja – összevásároljanak egy világválogatottnyi jó futballistát;

a játékosok fizetése az egekbe szökött: szerződésük lejárta után a futballisták ingyen igazolhatók, viszont jóval magasabb fizetést kérnek, mondván, új egyesületük még így is jobban jár, mint ha csillagászati összeget kellene fizetnie érte régi klubjának; a Chelsea például ingyen igazolta le a nyáron Michael Ballackot, akinek lejárt a szerződése a Bayern Münchennél, viszont heti 90 ezer font fizetést kért – és kapott – a londoni klubtól;

a transzferdíj kiesése leginkább a kisebb klubokat érinti, akik így fontos bevételi forrástól estek el, s ezáltal is tovább mélyült a szakadék a gazdag és a szegény klubok között.