A beszélő szobrok nem szeretik Berlusconit

Róma |

<p>A Berlusconi-kormány politikai manővereit, a gazdasági válságot szidják a római polgárok az Örök Város "beszélő szobrain" keresztül. Az öt évszázados hagyomány ismét virágkorát éli.</p>

A leghíresebb római szobor, amelyre az éj leple alatt névtelen röpiratokat, szatírikus aforizmákat, gúnyverseket tűznek ki, kipécézve egy-egy, többnyire nagyhatalmú személyt, vagy visszás jelenséget, a "Pasquino".  Ez a XVI. század elején felszínre került szobortorzó egyes feltételezések szerint Achillest ábrázolja, mások szerint egy római gladiátort. A város egyik legszebb tere, a Piazza Navona közelében álló szobor a szólásszabadság egyik bástyája volt önkényuralmi időkben, egészen Mussolini diktatúrájáig. Napjainban, miközben az olasz liberális sajtó és a baloldali politikai erők is egyre erősebben támadják Silvio Berlusconi autoritárius törekvéseit, a "Pasquino" is újra aktivizálta magát.
A szobron megjelenő, a tradíciót követve többnyire római dialektusban írt levelek fő célpontjai közé tartozik az oktatásra szánt költségvetés megkurtítása, valamint az arra irányuló törekvés, hogy az olasz igazságszolgáltatási rendszert a miniszterelnöknek és érdekkörének kedvező módon alakítsák át. Nem véletlenül beszélt az egyik Pasquino-levél az "igazság privatizálásáról".
Mások az Alitalia légitársaság sorsa miatt aggódnak, főleg azért, mert úgy vélik, hogy a cég megmentésére tett műveleteknek végsősoron az adófizetők látják kárát. Nem kímélik Berlusconi magánéletét sem: "Pasquino" ébren tartja azokat a pletykákat, amelyek az áprilisi választások idején láttak napvilágot: ezek szerint a Cavaliere intim kapcsolatot tart fenn Mara Carfagna fotómodell-médiasztárral, aki a jelenlegi kabinetben az esélyegyenlőségi tárcát irányítja.
Leszedik finoman a keresztvizet XVI. Benedekről és az olasz püspöki konferenciáról, valamint az egyházi intézménynek nyújtott állami támogatásról is. A legrosszabbul azonban Gianni Alemanno, Róma új, szélsőjobboldali kötődésű főpolgármestere járt, őt "Pasquino" egyenesen "ördögnek" nevezi, aki pokoli bűnhődésre kárhoztatja a szegény várost.
A régi időkben Rómának hat "beszélő szobra" volt: a "Pasquino" mellett a Capitolium udvarán az egyik kút mellett fekvő "Marforio", az egykor a római bank épületét díszítő "Facchino" (Postás), a "Babuino" (Pávián), a szintén a Piazza Navona közelében, a Sant,Andrea della Valle falánál álló "Abate Luigi" (Lajos Apát) és a Piazza Venezia, a Haza Oltára tőszomszédságában lévő Madama Lucrezia.
Ezek közül a "Babuino" ma is gyakran "megszólal", míg a "Marforio" a "Pasquino" ellenlábasának számított, a két szobor szerzői rendszeresen vitatkoztak, felelgettek egymásnak. Évszázadokkal ezelőtt, amikor kevés volt az írástudó, elsősorban diákokat gyanúsítottak a "beszélő szobrok" megszólaltatásával. Ennek ellenére csupán egyetlen feltételezett szerzőt, bizonyos Niccoló Francót lelepleztek le, akit egy pápai törvény alapján 1566-ban felakasztottak. Napjainkban még nehezebb lenne "a nép hangjainak" azonosítása. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?