42 év után került elő a háromgyerekes anya

<p>Négy évtized után akadtak egy halottnak hitt háromgyerekes anya nyomára, aki hamis személyazonossággal élt Texasban - &nbsp;írja a <a href="http://nol.hu/mozaik/42-ev-utan-kerult-elo-a-haromgyerekes-anya-1608157…;

Az 1974-ben eltűnt, most 69 éves Lula Ann Gillespie-Millert Texasban találták meg a hatóságok, ahol megváltoztatott névvel élt. A nő azért hagyta el gyerekeit, mert úgy érezte, túl fiatal az anyasághoz. Gyerekeit a nagyszülők nevelték fel.

Az ügyet 2014 januárjában újra nyitották, miután egy eltűnt személyekkel foglalkozó önkéntes csoporttól fülest kaptak, hogy a nő holtteste egy jelöletlen sírban lehet. Az Independent beszámolója szerint, mialatt ezt a nyomot vizsgálták, a hatóságok egy másik szálon is nyomoztak. Találtak ugyanis Texasban egy nőt, aki sok hasonlóságot mutatott a 42 éve eltűnt nővel.

A nyomozók beszéltek a nővel, aki elismerte, hogy ő Gillepie-Millert, de valódi nevét nem akarta nyilvánosságra hozni, hogy rokonai ne keressék. Legfiatalabb lánya ennek nem örült, mivel szeretett volna találkozni az édesanyjával.

Az asszony nem követett el bűncselekményt azzal, hogy megváltoztatta nevét, és gyerekeitől távol élt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?