2. Keresztelő János bűnbánatot hirdet

János választott. Isten igéjét hirdeti. ĺgy teljesíti be az ĺrást: „a pusztában kiáltó szava”. Egyszerű életkellékű, megszállott élet. Meggyőződés, ami minden mást elnyomott. Érthető hát az indulat, amit egy ilyen elkötelezett életvitelű ember azoknak az embereknek életvitele kapcsán érez, akik még nem döntöttek. Vagy talán sosem kötelezik el magukat. Próbálják az evilág lehetőségeit is kihasználni, aztán megpihennek Ábrahámnál. Isten fiai számára nincs kényelmes élet. A választás, a döntés fájdalmát nem lehet megspórolni. A meggyőződésért áldozatot kell hozni. Aki igazi kincset talál, eladja mindenét. A mi életünkben is vannak olyan korszakok, amikor erőteljesebben éljük át Istenhez tartozásunkat. Tudunk lelkesek, megszállottak lenni, de e megszállottság olykor kíméletlenséggel társul, s nem mindig az motiválja, ami Jánosnál elsődleges, az Úr útjának egyengetése. Ha mi, emberek példát mutatunk, ha komolyan vesszük Isten dolgait, példamutatásunkba vegyülhet egy kis nárcizmus is. Nem könnyű egy élet áldozatával csak közvetítőnek lenni. Rámutatni egy nálunk nagyobbra, akinek mi „saruit sem vagyunk méltók megoldani”. János félelmetes képet fest az utána jövőről: majd ő igazságot tesz. Megbünteti azt, aki megérdemli, elválasztja a jót a rossztól, a búzát a pelyvától. Teheti, mert Ő – az utána jövő – más dimenziókat lát, mint amit egyik ember a másik életéből. Nincs félelmetesebb, mint a fekete és a fehér, az igen-igen és a nem-nem egyértelműsége, ahol már nincs lehetőség magyarázkodásra. János nemcsak utat készít, példát is mutat az elkötelezett életre. Adjon ez erőt a mi tanúságtételünkhöz!