1,6 millióba is kerülhet a szlovák repülő autó

Pozsony |

<p>Már Szlovákiában is bemutatta az AeroMobil társaság első repülőautójának prototípusát, amelyet a 4.0 jelöléssel dobnak piacra. Fejlesztésére az állam hatmillió euróval járult hozzá.</p>

A repülésre is alkalmas gépkocsi gyártását két éven belül akarják elkezdeni, az első kliensek már 2020-ban megkaphatnák a megrendelt modelleket – közölte az AeroMobil alapítója és vezérigazgatója, Juraj Vaculík. A gépjármű ára 1,2 és 1,5 millió euró között mozog annak függvényében, milyen individuális felszerelést rendel hozzá a kliens. A tervek szerint csak 500 darabot fognak legyártani.

Hazai gyártmány lesz

„Az első generáció 500 példányban kerül piacra. A kliensek az autót áprilistól rendelhetik meg. Ekkor indítottuk be a rendelési rendszert, az előlegek befizetését, ami a repülők és sportautók esetében standard eladási eljárás, ugyanis nem olyan gépjárművekről van szó, amelyek raktáron lennének” – pontosított Vaculík. A repülőautót egészen biztosan Szlovákiában fogják gyártani. „Lakosra leszámítva nálunk gyártják a világon a legtöbb autót. Nagyszerű, hogy olyan kulcsfontosságú beszállítóink vannak itt, akikkel már szerződéseket kötöttünk” – fűzte hozzá a vezérigazgató azzal, hogy a repülő gépjármű alkatrészeinek több mint felét szlovákiai cégek fogják legyártani, az autót ugyancsak Szlovákiában fogják összeszerelni és tesztelni.

Titkos végösszeg

Azt, hogy mennyibe került eddig az autó gyártása, nem fogják elárulni. „Ez belső információ” – fűzte hozzá Vaculík. A fejlesztéshez viszont jelentősen hozzájárult a hatmillió eurós állami támogatás. „Ez a hozzájárulás nem volt elhanyagolható, épp ellenkezőleg, rendkívül segített a projektnek. Ennek köszönhetően tudtunk olyan gyorsan eljutni a jelenlegi stádiumba. Az állam támogatása tehát rendkívül fontos volt” – állítja Vaculík. Ennek köszönhetően ráadásul számos külföldi szakértőt sikerült az országba csalogatni.

„Az AeroMobil jelenleg már globálisan ismert márkanév. Az ehhez hasonló projekteket világszerte állami és magánforrásokból finanszírozzák” – mondta a vezérigazgató azzal, hogy a cég pozsonyi központjában jelenleg negyven ember dolgozik. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?