130 éve született Sztálin

Apja cipész, anyja cseléd és mosónő volt. Anyja akaratára került a tifliszi (tbiliszi) ortodox papi szemináriumba. Itteni olvasmányai, kapcsolatai ébresztették rá a nemzeti és társadalmi ellentmondásokra, ezért csatlakozott a helyi szociáldemokrata szervezethez. Illegális tevékenysége miatt kizárták a papneveldéből, ezután Koba néven dolgozott tovább a mozgalomban.
    1902 és 1917 között számos alkalommal letartóztatták, de ő sorra megszökött szibériai száműzetéseiből. A kiváló szervezőként ismert Koba, aki a párton belül a bolsevik irányzat hívének számított, azzal is (kétes) hírnévre tett szert, hogy úgynevezett expropriációkat (pénzszállítmányok fegyveres elrablását) szervezett forradalmi tevékenységének finanszírozása érdekében. 1912-ben beválasztották a párt Központi Bizottságába, 1913-ban már Sztálin néven jegyezte Marxizmus és nemzeti kérdés című brosúráját.
    1917 márciusában a száműzetésből visszatérve a bolsevik párt központi lapját, a Pravdát szerkesztette, a novemberi pétervári felkelés előkészítésében nem vett közvetlenül részt. A hatalomátvételt követően nemzetiségi népbiztos lett Lenin kormányában, a polgárháború során a délvidéken az élelemellátást szervezte. Tagja volt a legszűkebb vezető grémiumnak, a Politikai Bizottságnak, a Szervező Irodának, 1922 áprilisában a párt főtitkárává választották. A nagybeteg Lenin sokáig titokban tartott politikai végrendeletében elmarasztalta Sztálint goromba modora miatt, a kezében összpontosuló túl nagy hatalom miatt rendkívül veszélyesnek tartotta, s még leváltását is felvetette.
    Lenin 1924 januári halála után Sztálin került ki győztesen a párton belüli frakcióharcokból. A harmincas évek elejére ellenfeleit félreállította, jó részüket koncepciós perek után kivégeztette. A húszas évek elején bevezetett, a szabad versenyt megengedő NEP-rendszert erőltetett iparosításra épülő szigorú tervgazdálkodással cserélte fel. Az erőltetett kollektivizálás közben felszámolták a "kulákságot", s mire 1933-ra befejeződött a kolhozrendszer kiépítése, milliók haltak éhen. A világ első "szocialista" államában tobzódott a terror, párosulva "a népek bölcs vezérének" személyi kultuszával.
    A diktatórikus rendszer is közrejátszott abban, hogy a Szovjetuniót felkészületlenül érte a második világháború, amelynek megnyerése több mint 20 milliós emberáldozatot követelt. A győzelmet Sztálin világpolitikai terjeszkedésre is felhasználta: rendszerét "exportálta" Kelet-Európába, s miközben kis Sztálinok kerültek hatalomra Berlintől Szófiáig, az atomhatalommá vált Szovjetunióban deportálták a kollaborálással vádolt népeket, a hazatért hadifoglyokat, s továbbra is milliók tűntek el a Gulágon.
    A generalisszimusz 1953. március 5-én halt meg, bűneit 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán tárta fel Nyikita Hruscsov. A volt szovjet birodalom számos helyén máig él a nosztalgia iránta, tavaly egy felmérésben harmadik volt egy arról rendezett felmérésben, ki alkalmas Oroszország dicsőségének szimbolizálására.