12 thaiföldi béranya által szült gyermek apja egy japán férfi

Bangkok |

<p>Az előzetes DNS-vizsgálat eredményei megerősítették, hogy legkevesebb 12 gyermeket nemzett egy japán férfi Thaiföldön, valamennyi gyermeket béranyák hoztak világra - közölte a délkelet-ázsiai ország rendőrsége szerdán.</p>

A 24 éves japán üzletember a béranyasági botrány három héttel ezelőtti kirobbanásakor menekült el Thaiföldről. Ügyvédje nem fedte fel hollétét, ám közreműködött abban, hogy a férfi DNS-mintát adjon vizsgálatra. A mintákat a japán hatóságok felügyeletével vették és közreműködésükkel juttatták el Bangkokba.

"Az előzetes vizsgálatok kimutatták az azonosságot" - mondta sajtóértekezletén Kokiat Wongworachart, a thaiföldi rendőrség parancsnokának helyettese. Közölte, hogy a férfit - akit nem vádolnak bűnelkövetéssel - beidézték, hogy megmagyarázza indítékait a gyerekeket illetően.

Az illetékes elmondta, hogy az férfi a hozzájuk eljuttatott közleményben azt állította, azért nemzette a gyerekeket, hogy vagyonát rájuk hagyja, és felnevelésükhöz megvan az anyagi fedezete. (Japán sajtóértesülések szerint a férfi egy japán távközlési óriáscég tulajdonosának gyermeke.)

A rendőrség gyanúja szerint a 12 gyermeken kívül három másik Thaiföldön béranyától született és jelenleg Kambodzsában lévő gyermeknek és egy japán útlevéllel szintén Kambodzsában tartózkodó fiúnak is a japán üzletember az apja.

A thaiföldi rendőrség a hónap elején talált kilenc béranyától született gyermeket és dadáikat valamint egy terhes béranyát egy bangkoki lakásban. Később további gyermekek megtalálását is bejelentették az illetékesek. Feltételezték, hogy a gyerekek ugyanattól a japán apától származnak, aki elhagyta Thaiföldet a béranyasági botrány kirobbanásakor. 

Világszerte felháborodást és a béranyaságról szóló vitát váltott ki a Down-szindrómával és lyukas szívvel született Gammy esete, akit ausztrál biológiai szülei a 21 éves thai béranyánál hagyták, miközben egészséges ikertestvérét magukkal vitték Ausztráliába. A Gammy-ügy nyomán a thaiföldi egészségügyi minisztérium intézkedéseket léptet életbe az országban működő termékenységi klinikák ellen. A mesterséges megtermékenyítést kínáló 12 intézményből ötöt bezártak, mert nincs engedélyük ilyen szolgáltatás nyújtására, és bejelentették, hogy a fizetett béranyaság törvény általi betiltását tervezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?