Olcsóbb burgonya, drágább sertéshús

Pozsony. Az infláció és a növekvő termelési költségek az elmúlt egy évben a mezőgazdaságot sem hagyták hidegen, emiatt az ágazat által diktált árak is jelentős növekedést mutatnak az elmúlt időszakban. A mezőgazdasági termékek árai augusztusban 9,4 százalékkal nőttek a tavalyi év azonos hónapjához képest.

Pozsony. Az infláció és a növekvő termelési költségek az elmúlt egy évben a mezőgazdaságot sem hagyták hidegen, emiatt az ágazat által diktált árak is jelentős növekedést mutatnak az elmúlt időszakban. A mezőgazdasági termékek árai augusztusban 9,4 százalékkal nőttek a tavalyi év azonos hónapjához képest. Egy hónappal korábban még 11 százalékos volt az éves növekedés. A statisztikai hivatal által közzétett legfrissebb adatok szerint az év első nyolc hónapjának növekedése szintén 9% fölött volt. Az elmúlt egy évben az állattenyésztés árai alacsonyabb mértékben nőttek, mint a növénytermesztésé. Az előbbiben a növekedés 8,4, az utóbbiban 10,2%-os volt. Az állattenyésztés árainak emelkedéséhez elsősorban a sertésárak járultak hozzá. Ezekhez idén augusztusban csaknem 20%-kal drágábban juthattunk hozzá, mint egy évvel korábban. A baromfiárak ugyanekkor 13, a tehéntej ára pedig csaknem 4 százalékkal nőtt. Mintegy 7%-kal olcsóbban juthatunk hozzá azonban a tojáshoz. A növénytermesztésben a legnagyobb mértékben a zöldség- és gyümölcsárak nőttek, együttesen elérve a 19 százalékot. Több mint 10%-kal emelkedett azonban a gabona ára is. Augusztusban az egy évvel korábbihoz képest jelentős mértékben, több mint 36%-kal olcsóbban juthattunk hozzá a burgonyához. A mustár ára 14,6, a dohányé 8,6 százalékkal csökkent. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?