Múzsákról, szerelmekről a magyar költészet napján

magyar költészet napja

A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Középfokú Sportiskolában idén is megünnepelték a magyar költészet napját.

Szerdán, április 12-én a diákok részt vettek a Csaplár Benedek Városi Művelődési Ház által szervezett Kortárs a Csaplárban című rendezvénysorozat aktuális eseményén, amelyen Kis Lívia, az iskola magyartanára beszélgetett Nyáry Krisztiánnal, három irodalmi szerelmeskönyv szerzőjével. A különleges irodalmi beszélgetésen a résztvevők számos érdekességet tudhattak meg a költők és írók szerelmi életéről, érzelmi kapcsolódásairól.

ujszo

A következő napon az iskola díszterme a Költészet Csarnokává alakult át, amelyben József Attila dolgozószobáját rendezték be. Az érdeklődők az asztaloknál memóriajátékokat játszhattak, illetve versesköteteket is lapozhattak. Az intézmény számos pontján költeményeket függesztettek ki, a diákok pedig egy előre elkészített, az iskola logójával ellátott papírra felírhatták és az épületen belül kiposztolhatták kedvenc versüket. Mindezeken túl a fotózkodni vágyók rendelkezésére állt egy-egy alkalmi instakeret és fotókeret is.

A szokásos költészet napi műsor ezúttal Nyáry Krisztián Így szerettek ők című köteteinek történeteiből állt össze. Az előadáson szó esett számos költő múzsájáról, titkos szerelmi kalandjáról, életük eddig nem ismert részleteiről, epizódjairól. A változatos történetek élvezete közben a diákközönség a szerelmes költemények ihletőiről szóló rövid videókat láthatott, elhangzott pár megzenésített vers, sőt egy modern tánckoreográfiát és egy rapszámot is beépítettek az előadásba.

Reméljük, e két költészetnapi rendezvény az irodalmi alkotások mögött álló érzelmek és életutak mélyebb megértését szolgálta. (-kl-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?