Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

márai

A Máraiban másképp látjuk a világot

Jelenleg a 12 alapiskolai és az 5 gimnáziumi osztályunkban több mint 330 diák tanul. Hisszük, hogy fontosabb gondolkodni, mint mindenre emlékezni. Hogy az összefüggések többet érnek, mint az ismeretek külön-külön. Hogy egyformán fontos ápolni a magyar nyelvet és elsajátítani a szlovákot. Hogy az oktatás mellett rendkívüli helyet foglal el a toleranciára, az emberi jogok tiszteletére, a kritikus gondolkodásra, a konfliktuskezelésre való nevelés.

A legmodernebb szaktermek – Kassa legrégebbi iskolaépületében

Iskolánk Kassa belvárosának szívében helyezkedik el. A város legrégebbi iskolaépületében működünk, amely több mint 100 éve épült, védett műemlék. A  falakon belül viszont igyekszünk korszerűsíteni az osztályokat. Az utóbbi években megújult a biológia- és kémialabor, a 3 informatikaterem és a tornaterem. Ez utóbbihoz fitnesz és mászófal is tartozik.

Tanuld azt, amit szeretsz!

Gimnazistáink a két utolsó évben 4 fakultációból választhatnak: biológia–kémia, képzőművészet, történelem–geográfia és matematika–informatika–fizika. Így olyan tantárgyakat is tanulhatnak, mint a genomika, applikált humánbiológia, ökoturizmus, idegenforgalmi menedzsment, adatbázisok, emelt szintű matematika, művészettörténet, reklám és dizájn.

Ahol az iskola nem csak tanulásból áll

Diákjaink az utóbbi 3 év alatt a koronavírus ellenére is közel 100 országos és nemzetközi versenyen indultak, és több mint 500 díjat nyertek. Tehetségüket olyan szakkörökben kamatoztatják, mint a KGSzT színjátszó társulat, a 3 énekkar (Csengetytyű, Leánykar, Ifjúsági Vegyes Kar), angol, szlovák, matematika, biológia, történelem, földrajz, labdajátékok, turisztika vagy a festészet, kerámia. Jelenleg fut egy olyan Erasmus+ programunk, melynek fő célja a környezet- és egészségtudatos nevelés, a DofE (Edinburgh hercegének nemzetközi díja) keretén belül pedig a lehető legmagasabb fokozat elérésében segítjük diákjainkat.

Diákélet

Évek óta részesei vagyunk a Boldogságóra programnak, aktívan részt veszünk a város kulturális életében. Működik a Sulirádió, amely a Suli tv-vel együtt a MaMuT (Márai Multimédia Társulat) reszortja, a Bojler iskolaújság pedig megmelegíti a Máraisok szívét. Aktív diákönkormányzatunk minden évben megszervezi a diáknapi vetélkedőt, a Kincskeresést, a sütiversenyt, a Mikulás napot, valamint az év legrangosabb rendezvényét, a diákbált.

Országos minősítésünk

Az INEKO kutatóintézet (A Gazdasági és Szociális Reformok Intézete) évente értékeli az iskolákat országos és kerületi szinten. Legutóbb a 2021/2022-es tanévet értékelték. Országos szinten a 256 gimnázium közül a 22. helyen helyezkedtünk el, értékelési besorolásunk „škola s výbornými výsledkami žiakov” – kitűnő eredményeket elérő diákok iskolája. Kerületi szinten a 3. helyen szerepel iskolánk, a szlovákiai magyar gimnáziumok között viszont az 1. helyet értük el.

Innen indultak

Bial Tibor – Csehország magyarországi nagykövete, Bartha Tünde – volt cseh miniszterelnöki kabinetvezető, Ötvös Tamás – az amerikai 4D Medical vállalat klinikai és orvosi részlegének igazgatója, Jankó Miklós – az Első budapesti rackák együttes tagja, Kanócz Zsuzsa, Ollé Erik, Tóth Károly, Havasi Péter, Dudás Péter – színművészek, Bodnár Bianka – a Soaphoria kozmetikai márka megteremtője.

www.maraigimi.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?