Cifraságok újrahasznosított textilből

Egyházgellei Alapiskola újrahasznosítás

Idén új kezdeményezést indítottunk el az Egyházgellei Alapiskolában. A szabás-varrásnál kimaradt – eldobásra szánt – anyagokból új használati tárgyakat alkottunk. Iskolánk egy régi diákja felajánlotta, hogy a munkahelyéről származó anyagmaradékokat elhozza nekünk. A több zsáknyi anyag mellett újrahasznosítási ötleteket is hozott, és felajánlotta, hogy segít a megvalósításban is.

Így előre elkészítettünk néhány mintadarabot az ötletek közül, és megegyeztünk a közös varrás időpontjában. A programot meghirdettük a tanulóinknak és a szüleiknek is. Nagy örömünkre még egy anyuka csatlakozott a programunkhoz, ő is szebbnél szebb anyagmaradékokat hozott.

Május 8-án 9 órára összejöttünk gyerekek, szülők, nagyszülők és pedagógusok. Nagyon kellemes hangulatban kezdtünk a munkához. A kisebb gyerekek segítséggel, a nagyobbak már önállóan próbáltak dolgozni. Mindenki kedvére válogathatott a rengeteg anyag közül. Mértek, szabtak, terveztek a gyerekek, a felnőttek pedig segítettek nekik. Készültek a hajbavalók, ajtódíszek, kosarak, táskák, tolltartók, kisebb-nagyobb tarisznyák a textilmaradékokból. Egész délelőtt búgtak a varrógépek, hogy elkészüljenek a gyerekek által megálmodott darabok. Délután egy órára elkészítettünk mindent, amit beterveztünk. Azzal indultunk haza, hogy ezt a programot máskor is megismételjük, új ötletekkel, de a régi lelkesedéssel.

Mgr. Trencsík Anikó igazgatónő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?