Bécsi tanulmányúton jártak a selyés kisgimisek

Selye János Gimnázium tanulmányi kirándulás Bécs

Immár hagyomány a komáromi Selye János Gimnáziumban, hogy diákjainknak tanulmányutakat szervezünk a szomszéd Ausztria vagy a távolabbi Németország csoda szép helyszíneire.

Tesszük mindezt abból a célból, hogy ízelítőt adjunk diákjainknak a német nyelvű területek kultúrájából, hagyományaiból, és rámutassunk, mennyire fontos a német nyelv ismerete régiónkban. Nem volt ez másként idén szeptemberben sem, amikor is nyolcosztályos gimnáziumunk primo, sekundo és tercio osztályai vehettek részt a Bécsbe szervezett tanulmányi kiránduláson.

A reggel esősen köszöntött ránk, de ez nem szegte a 45 kisdiák és tanáraik vidám várakozását. Úti célunk első állomása a Bécsi Műszaki Múzeum volt, amely az ismert müncheni Deutsches Museum mintájára épült az I. világháború előtti években. A múzeumba érve máris egy magasfeszültség-tematikájú előadáson vehettünk részt. A negyvenperces, német nyelven hallott bemutatón megtudhattuk egyebek mellett, mitől áll égnek a hajunk, ha műszálas ruhába bújunk, vagy hogy miként jön létre szikra kézfogáskor. Láthattuk, hogyan cikázik a villám a levegőben, és mekkora feszültséget rejt. Ami pedig mindenkit ámulatba ejtett, az a villám „zenélése” volt. Pár bátor tanuló még meg is érinthette. Az előadás után megtekinthettük a múzeum négyemeletnyi kiállított tárgyát: önmagukban játszó hangszereket, ma is működőképes gőzgépeket, repülőgépeket. A megannyi interaktív attrakció kipróbálásra hívott mindnyájunkat: bemondók lehettünk tévéstúdióban, tesztelhettük hangunk erejét a „kiabálófülkében”.

Sok tudással gazdagodva és lelkesen sétáltunk tovább utunk következő állomásához, a múzeum közelében levő schönbrunni állatkerthez. Megtudtuk, az állatkert a világ legrégebbi állatkertje, valamint a kastély környezetének elemeként a világörökség része is. Örömünkre szolgált, hogy a délutáni időjárás is kedvezett a kerti sétánknak. „Legyen ez az állatkert a boldog állatok otthona!” – hangzik az állatkert jelmondata, és valóban: rendezett környezetben, békés együttélésben láthattunk itt fakérget ropogtató zsiráfokat, szunyókáló koalákat, vidáman játszó pingvineket és majmokat, valamint az állatkert szimbólumaként ismert és kihalástól veszélyeztetett édes óriáspandákat is.

Színes élményekkel gazdagodva, sok tudással felvértezve zártuk ezt a csodálatos napot. Itt szeretnénk köszönetet mondani az iskola vezetőségének, minden kedves osztályfőnöknek, szülőnek, hogy ez a tanulmányi kirándulás megvalósulhatott.

Köszönettel tartozunk Fekete Judit tanárnőnek, akinek idegenvezetésével rengeteg hasznos és érdekes tudást sajátíthattunk el utunk során. Bízunk benne, hogy ez a kis év eleji közösségi együttlét nagyban hozzájárul ahhoz, hogy diákjaink vidám lendülettel folytatják az iskolai évet, és nem utolsósorban a német nyelvtanulást is lelkesen veszik majd.

Cibulka Csilla, a Selye János Gimnázium némettanára

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?