Kifli hány? (Mikor volt jobb az életszínvonal.)

Bízom benne, hogy éppen az Új Szó olvasói között vannak még sokan olyanok, akik nem veszik be ezeket a szövegeket és megmaradnak amellett, amit a józan ész diktál.

De nézzük is, miről van szó.  Röviden úgy foglalhatnánk ezt össze, hogy a rendszerváltás előtt egy átlagkeresetből 10 ezer kiflit lehetett venni, ma pedig egy átlagkeresetből 12 600-at. Az összehasonlítás ugyanígy megvizsgálja más termékeket, és láss csodát, szinte mindenütt a mostani lehetőségek jönnek ki előnyösebben, vagy árban, vagy ráfordításban, vagy minőségi különbségben.

Nos, ez talán így igaz is lehet. Lehetne. Ha a ma kimutatott átlagkeresetet, azaz 784 eurót, elérné a polgárok nagy többsége.  Az összehasonlítás ugyanis egész oldalon ezzel az átlagkeresettel számol, s csak egyetlen félmondatban jelzi, hogy a lakosság túlnyomó többsége ezen összeg alatti pénzt kap kézhez. Tehát a jól keresők fizetését hasonlítják össze az egykori három-ezer koronás átlagbérrel. Ez nem igazán korrekt.

Ez viszont még csak a kisebbik baj. Ha veszik a fáradságot és elolvasnak egy ilyen összehasonlítást, rájöhetnek, hogy soha semelyik nem ír arról, hogy a mostani fizetéseket sokkal több helyre szükséges felhasználni, mint 89 előtt. A mostani kizsákmányoló kapitalizmust éljenző írások mindig megfeledkeznek arról, hogy ma már nem csak kiflit, tejet, színes tévét és autót meg nyaralást kell és lehet vásárolni az átlagkeresetből. Megjelentek olyan elengedhetetlen kiadási tételek, amelyeket a 89 előtti ember csak hallomásból ismert. Ilyenek az egészségügyi szolgáltatások díja, a gyógyszerek ára, az iskoláztatás költségei, a szociális ellátás biztosítása. És ezek csak a legszükségesebbek. Erről az összehasonlító cikkek hallgatnak.

Ne engedjünk tehát a ráhatásnak, és ne engedjük magunkat rászedni, ha el akarják velünk hitetni, hogy a fehér fekete, és hogy a tényleges átlagkeresetnek megfelelő 400 euróból jobban ki lehet jönni, mint annak idején. Az összeállítást bár az Új Szó egyébként kitűnő újságírója jegyzi, főképpen az egyik nagybank elemzésére hagyatkozik. A pénzünkre vadászó nagytőke úgy tűnik, érzik, hogy már fogytán az emberek türelme, és ezért mindent megpróbálnak, hogy bennünket megtévesszenek.

Somogyi Szilárd

A szerző a SaS volt parlamenti képviselője