Az NKÚ több jogsértést is feltárt Kéménd községben

Kéménd
Kéménd |

Az Állami Számvevőszék (NKÚ) rendkívüli ellenőrző akciót tartott az érsekújvári járásbeli Kéménd (Kamenín) községben. Az ellenőrzést egy a község gazdálkodásáról szóló bejelentés nyomán hajtották végre, mely szerint az önkormányzat több kötelező érvényű előírást is megsértett, a kötelezettségszegések pedig szinte a község minden tevékenységi területére kiterjedtek.

Az információk többségét az NKÚ vizsgálata megerősítette, illetve rámutatott több rendszerszintű hiányosságra is a helyi önkormányzat gazdálkodásával összefüggésben. Erről Marek Papajčík, az NKÚ szóvivője tájékoztatott pénteken. A vizsgálati eredményeket továbbították a bűnüldöző szerveknek.

Az általános érvényű előírások legsúlyosabb megsértése az NKÚ tájékoztatása szerint akkor történt, amikor egy községi ingatlant egy harmadik személyre ruháztak át egy folyamatban lévő bírósági eljárás ellenére.

 

Több esetben megszegték az előírásokat a közpénzek és a községi vagyon kezelésével összefüggésben is. A község vezetése nem tartotta magát a költségvetéshez, és túllépte azt. Ezen kívül késve, vagy egyáltalán nem adta le a Pénzügyminisztériumnak a gazdálkodásáról szóló pénzügyi kimutatásokat, amivel 33 000 eurós pénzbüntetést kockáztatott, illetve azt, hogy megvonják a községtől az állami támogatásokat.

Megsértették a vonatkozó előírásokat azáltal is, hogy jogi személynek célzott pénzbeli ajándékot nyújtottak, illetve nem kezelték hatékonyan a rendelkezésre álló pénzeszközöket egy ingatlan vásárlása során. Illegálisan nevezték ki továbbá a községi hivatal elnökét és három alkalmazottat is. Az előbbi tisztség a községben hivatalosan nem volt intézményesítve.

Papajčík elmondása szerint a község elfogadta az ellenőrző bizottság ajánlásait és négy intézkedésről rendelkezett, melyek teljesítését az NKÚ fogja kiértékelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?