Politikai ügy lett a megcsonkított kiskutya halálából

állatkínzás
Törökország |

Védtelen kiskutyát kínoztak meg, majd hagytak magára egy törökországi erdőben. Az egész országot megrendítő botrány lett az esetből, a közelgő török elnökválasztási kampányt is befolyásolja a brutális csonkítás.

 

A fekete kiskutya az elnökválasztási kampány témája lett, maga Recep Tayyip Erdogan is azt mondta, ha újraválasztják, akkor az állatok jogaival kapcsolatos törvények reformjával kezdi új ciklusát.

A kutyának mind a négy mancsát, majd farkát is levágta az állatkínzó, és a Sapanca térség egyik erdejében magára hagyta.

Megtalálói állatorvoshoz vitték a kutyát, de a műtét közben a kis állat pénteken elpusztult.

 

A kormánypárti és ellenzéki politikusok is tárgyalták a rettenetes esetet, Erdogan török elnök egy isztambuli kampányeseményen jelentette be, hogy a rendőrség letartóztatott egy építőipari gépkezelőt az állatkínzással összefüggésben, írja a Daily Mail. Az elnök azt is bejelentette, hogy megváltoztatja az állatjogokkal kapcsolatos törvényeket, ha újraválasztják június 24-én.

Állatvédő szervezetek szerint jelenleg a török szabályozás rendkívül enyhén kezeli az állatok kínzását. (Index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?