Andrej Danko (SNS) és Tibor Gašpar (Smer) parlamenti alelnökök vezetésével egy többtagú parlamenti küldöttség indult vasárnap délelőtt Oroszországba. A delegáció tagjai között van Marián Kéry, Ján Mažgút és Richard Glück (mindhárman a Smer képviseletében), valamint Adam Lučanský (SNS). Gašpar elmondása szerint a munkalátogatás tárgyalásai során olyan témákat érintenek majd, mint Szlovákia földgázellátása és az orosz–ukrán háború.
Danko és Gašpar vezetésével többtagú szlovák küldöttség utazott vasárnap délelőtt Moszkvába
Miután Lengyelország megtiltotta, hogy a küldöttség repülőgépe átrepüljön a légterükön, az útvonal Csehországon és Németországon keresztül vezet. „Nem értem Lengyelország döntését, de elfogadom” – mondta Danko, aki hozzátette, hogy szeretne több információt szerezni az oroszországi életről. „Meg akarom mutatni, hogy Oroszországban is emberek élnek, és hogy német, francia, valamint amerikai vállalatok is üzleti kapcsolatokat tartanak fenn ott” – tette hozzá.
Danko és Gašpar korábbi kijelentései szerint a szlovák delegáció az Állami Duma képviselőivel és a kormány néhány tagjával is találkozik majd. Danko kiemelte, hogy kíváncsi arra, hogyan állnak Oroszországban a nyugati befektetések.
Gašpar ezzel párhuzamosan arra is választ szeretne kapni, hogy a Gazprom képes lesz-e biztosítani a gázszállítást Szlovákia számára az ukrajnai tranzit esetleges leállása ellenére is.
A parlamenti küldöttség a tervek szerint január 15-én, szerdán tér vissza Oroszországból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.