Joe Biden repülővel tett szemlét a hurrikán sújtotta Floridában

Milton hurrikán

Repülőgéppel tett szemlét a hurrikán sújtotta Floridában vasárnap Joe Biden amerikai elnök, aki a beavatkozó mentőegységeket méltatta.

Az elnök Tampa városába utazott, ahonnan repülőről tett szemlét a vihar sújtotta térség felett, majd a tengerparti St. Petersburgh városban tartott tájékoztatóján háláját fejezte ki azért, hogy a Milton hurrikán nem volt olyan súlyos, mint illetékesek előre jelezték. Ugyanakkor hozzátette, a vihar „kataklizma” volt azok számára, akik az útjába eső területeken élnek, és hangsúlyozta, hogy az ilyen pillanatokban az ország polgárai nem demokrataként, vagy republikánusként, hanem amerikaiként viselkednek. 

Joe Bident Floridába érkezésekor a Kongresszus több republikánus tagja is fogadta, köztük Rick Scott szenátor, az állam korábbi kormányzója. Rick Scott korábban arra sürgette a Kongresszust, hogy üljön össze és fogadjon el kiegészítő költségvetést a katasztrófa kárainak felszámolására. 

Az elnök utazása előtt jelezte, hogy találkozna Ron DeSantis kormányzóval is, ha az állam vezetőjének napirendjébe beleilleszthető. A demokrata elnök és a republikánus kormányzó a hurrikán miatt többször beszélt egymással, és az együttműködésüket Joe Biden jónak nevezte. 

Ron DeSantis vasárnap a hurrikán utáni kármentesítésről tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt hangoztatta, hogy elsődleges feladat a törmelék eltávolítása. Hozzátette, Joe Biden elnök döntése alapján a munka költségeit a szövetségi költségvetés teljes mértékben megtéríti. 

A Milton hurrikán szerdán az esti órákban érte Florida nyugati partvidékét Tampa közelében, és csütörtök reggel, keleti irányban hagyta el az államot széles sávban okozva károkat. A hurrikánt heves esőzés kísérte, aminek nyomán egyes településeken továbbra is árvíz ellen védekeznek. 

A vihar megtalált halálos áldozatainak száma a vasárnapi összegzés szerint 23. A hét utolsó napján továbbra is csaknem 1 millió fogyasztónál nem volt áramszolgáltatás. Közvetlenül a vihar után az áramszünettel sújtott háztatások és vállalkozások száma elérte a 3 milliót. 

Joe Biden elnök floridai látogatását megelőzően, még szombaton további szövetségi segélyt jelentett be az állam számára. 

Alejandro Mayorkas, belbiztonsági miniszter vasárnap a CBS televíziónak adott interjúban arról beszélt, hogy a Szövetségi Vészhelyzetkezelési Ügynökség (FEMA) rendelkezik az azonnali szükségletek fedezetével, ugyanakkor sürgette, hogy a Kongresszus egészítse ki a katasztrófa elhárítására szánt keretet. 

A közelmúltban politikai vita bontakozott ki a miniszter két héttel ezelőtti, az Észak-Karolina államot ért rendkívüli árvíz ügyében tett nyilatkozata miatt, amelyben azt állította, hogy a FEMA költségvetése kiürülőben van.

Alejandro Mayorkas szavaira reagálva republikánus politikusok arról beszéltek, hogy a szövetségi szervezet költségvetéséből több százmillió dollárt fordítottak az Egyesült Államokba illegálisan érkezett bevándorlók ellátására. A republikánusok úgy vélik, hogy ez az összeg most hiányzik. 

A Biden-adminisztráció szerint a célra a FEMA költségvetésén belül egy elkülönített keretből biztosítottak forrást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?