Így hódítaná vissza a fiatalokat a Facebook

Facebook k

A Facebook bár egyike az „eredetinek” mondott közösségi hálózatoknak, manapság a nyilvánosság a szülők és a nagyszülők platformjának mondja, a fiatal felnőttek pedig az Instagramon és a TikTokon töltik az idejüket. A trendet nem csak rövid videók tömegeivel akarja azonban megfordítani a Meta.

Bár eredetileg a Facebook célja az volt, hogy segítsen kapcsolatban maradni a családdal és a barátokkal, a jövőt abban látják, hogy segítsenek az embereknek új kapcsolatokat építeni, kiterjeszteni az ismeretségi hálójukat. Tom Alison, a Facebookért felelős vezető szerint pontosan erre használják a szolgáltatást a fiatalabb generációk. 

Azt mondják, akkor fordulnak a Facebookhoz a fiatal felnőttek, amikor átmenet van az életükben – új városba költöznek, majd a Marketplace-ről rendezik be a lakást; vagy épp szülők lesznek, és babás csoportokba lépnek be. A Meta egy rendezvényen ehhez két új fület mutatott be. A Local és az Explore nevűeket, amiket már több helyen tesztelnek. A Local a közeli eseményeket, közösségi csoportokat és eladó tárgyakat listázza ki, míg az Explore a felhasználó érdeklődési körei alapján listáz tartalmakat. 

A nagy versenyben csak úgy szerezhetnek a vélekedés szerint új felhasználókat, ha a fiatal felnőttekre koncentrálnak. A TikTok ugyanis az USA-ban is kiemelten népszerű a Z generáció köreiben. 

A fiatal felnőttek egyébként idejük 60 százalékát videók nézésével töltik a Facebookon, több mint felük napi szinten néz reeleket. Ezért rövid időn belül frissített videós felület jön, rövid, élő és hosszú videók begyűjtésére. Az USA-ban és Kanadában pedig a randis funkció 24 százalékkal több beszélgetést generál a felhasználók között. Egy austini rendezvényen már úgy hivatkoztak a platformra: nem az anyukád Facebookja.

(IT Café)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?