Bíróság elé állt a férfi, aki plasztikai sebésznek adta ki magát

orvos k

Kedden elkezdődött Yassin G. tárgyalása a Pozsony I. Városi Bíróságon, a férfi plasztikai sebésznek adta ki magát. Azzal vádolják, hogy több sebészeti beavatkozást végzett a megfelelő engedélyek nélkül, ráadásul nem megfelelő higiéniai körülmények között, általános érzéstelenítés nélkül, ami után komoly komplikációk, sőt egészségkárosodás lépett fel a pácienseknél. A tárgyalóteremben a vádlott és a védője sem jelent meg.

A károsultak több ezer eurós anyagi kártérítést követelnek.

Yassin G. tárgyalása eredetileg márciusban kezdődött volna, de az ügyész indítványozta a bíróságnak egy későbbi időpont kitűzését, arra hivatkozva, hogy márciusban két másik vádiratot is benyújtottak a vádlott ellen hasonló bűncselekmények miatt, és az eljárásokat összevonják.

Pozsony megye tájékoztatása szerint a pozsonyi Adelais Clinique intézményben végzett beavatkozás után több páciens egészségkárosodást szenvedett, emiatt panaszt tettek. Fájdalmas szövődményekről számoltak be például mellműtétek, hialuronsavas feltöltések vagy visszérműtétek után.

Korábban Bécsben már elítélték csalás miatt a férfit, mert sebésznek adta ki magát. Miután elhagyta Szlovákiát, egy bécsi egészségügyi intézményben végzett beavatkozásokat a szükséges regisztráció megszerzése nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?